Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Gajáry István: Ünnep és „ünneplés”. Egy színházi bemutató a dualizmus hajnalán

apjától, nevezze ki Flandria kormányzójává. Az uralkodó - természetesen, gyűlölt fiában az ellenséget látva - megtagadja a kérést, mire Carlos indulatosan kardot ránt apjára. Fülöpfelszólítására az udvar népe közül senki nem meri lefegyverezni, végül a hű barát, Posa márki (Rodrigo) veszi el az infáns kardját. Tettéért a király hercegi rangra emeli, az udvar népe a királyt követve „emelkedett" hangulatban vonul az ünnepségre. A máglyák fellobbannak az eretnekek alatt, s egy égi hang tudatja: haláluk nem volt hiábavaló, „Az égbe szálltok majd, Ti szenvedők, ti árvák, És az égben az édes béke vár reátok." A hat fiamingi képviselők magok maradnak jobbra, megütközve és visszatartott haraggal, a máglyára mutatva felkiáltanak:" ÍR, 38. fol. v.l „Te ég eltűröd ezt!... S e máglyát el nem oltod! Nevedről ah! Törüld ki e szörnyű foltot'

\Ü. 87. p.l míg a Mennyei Hang „Az ég kapuja föl tárul lm előttetek majd ti szegény lelkek Oh az úr honában ah" [S. 33.fl „Égnek üdv!" [Ü. 87. p.l - válaszolnak a szerzetesek. Böhm rendezőpéldányában az utolsó percekről csak ennyi áll: „Az egész menet indul a mint jött, az az hátulról kezdve, míg a függöny le nem éreztetik. A óflamodi elöl tnarad maga. Egy hang az égből balra. Kar a közönség felé fordulva: »é

gnek üdv!«" [B. 47. Tol, v.l Az itt vázolt cselektnényű, kb. húsz perc terjedelmű jelenet a sok apró fordulat mellett végül is az opera dramaturgiai csúcspontjának tekinthető, hiszen - túl azon, hogy Carlos sorsa itt pecsételődik meg végérvényesen, Posa tettét félreértelmezve a király „előlépteti", Carlos pedig csalódik barátjában - a király mint földi uralkodó, eldönti a protestánsok sorsát. (Hogy e földi uralom mennyire véges, azt a következő felvonás elején a főinkvizítor fogalmazza majd meg.) A királyra pedig kardot rántani mindig, minden történelmi helyzetben lázadásnak minősült, így következményként Carlos bezárása is természetesnek tekinthető. Ugyanezt a cselekményt a Hon Esti Lapja „beharangozásként" így mesélte el: „Változás következik, egy templomtér. Katonák jönnek flamandi elitéltekkel, s a papok a boszú napjáról énekelnek. Nagy fénnyel jön a király és királyné, midőn Carlos is megjelen, bocsánatot kérve az elitélteknek, kik hazájuk szabadságát óhajtják. A királyné pártolja őket. Carlos kéri atyját: tegye őt flamandi királylyá. Atyja azt feleli: »tán hogy kardot adjak kezedbe, melylyel atyádra törj?« Erre Carlos kardot ránt, fogadva, hogy szabaddá teszi Flandriát. Meg van döbbenve mindenki. »El kell venni kardját,« kiáltja a ki255