Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
III. SZERTARTÁSOK ÉS TÖRTÉNELMI SZCENÁRIÓK - Horváth Lajos: A temetési szertartás devalvációja (Ráday Pál 1733 és Veress Pál 1983)
lovat is állítanak fekete díszben. A jobb oldalin vértes lovag ül kivont karddal, a bal oldalin díszes takaró és nyereg a halott címerével, ezen nem ül senki, az elhunyt kedvenc lovásza tartja száron, mert ez igen nagy megtiszteltetés. Ez a ló mintegy urát gyászolja, üres nyerge a hiányt jelzi, amelyik halott ura után marad ezen a világon most, amikor a túlvilágra távozik. Nem járhatunk messze a történeti igazságtól, ha azt állítjuk, hogy ez a jelenet, a szertartásnak ez az eleme visszanyúlik a magyar nemzet nomád korszakába. A vértes vitéz, aki egykor maga a mostan túlvilágra távozó volt, és a lovasától megfosztott ló együttes jelképe, egy nomád világképű szertartás fennmaradt eleme Ráday Pál gyászmenetében. Az induló gyászmenet résztvevői között az elhunyt címerével festett táblácskákat osztanak szét, majd a pap beszéde után a sokaság elindul a dombon fekvő temetőbe a családi sírbolthoz. A pap újabb beszéde és éneklések után a koporsót elhelyezik a kriptában, és a gyászlobogót a haláleset emlékéül a templomban az erre a célra szolgáló helyre tűzik. Azután visszatérnek a kastélyhoz, ahol ezalatt a cselédség, a szolgák az özvegy által kijelölt személy parancsnoksága alatt előkészítették a halotti tort. Nemcsak a nemesek, de a közrendűek is megkapják a részüket ételből, italból. Bél Mátyás kissé maliciózusan teszi hozzá: „... mint olyanok, akik azért jöttek, hogy másnak a fájdalma árán torkuknak áldozzanak." Ráday Pál búcsúztatásakor özvegye és fiai húsz ökröt, borjak, sertések, vadak, baromfiak és vadmadarak megszámlálhatatlan mennyiségét áldozták a halotti torra. A tor lényegi megítélése Bél Mátyásnál: „A halotti tornak ez a szokása nemcsak a nógrádiaknál van meg, hanem a magyaroknál mindenütt. Nem volt ismeretlen a rómaiaknál sem de nálunk mintegy saját jogon valóban a magyarok eredetétől fogva otthonos." 2. Veress Pál temetése- 1983. szeptember 6., Kolozsvár, Házsongárd A 77 évet élt Veress Pál írónak, a „munkásmozgalom kiemelkedő harcosának", Kolozsvár egykori polgármesterének a temetésére a hírneves házsongárdi temetőben került sor. 2 A helyi magyar és román nyelű lapok rövid kommünikében adták tudtul a halálhírt. A kolozsvári írók Társasága által megszerkesztett és publikálásra szánt nekrológból hozzájárulás kérése nélkül törölték a „munkásmozgalom régi harcosa" és az „egykori polgármester" titulusokat. Ezzel az aktussal „közölték", hogy a román kommunista párt és állam vezetése nem kíván megemlékezni Veress Pál haláláról hivatalos formában. Román részről a temetést tehát kizárólag családi jellegűnek tekintették. Székler Ervinnek, az elhunyt nevelt fiának, a román TV munkatársának többszöri fellépése ellenére is, az utolsó pillanatig kétséges volt a hivatalos részvétel a házsongárdi temetőben. Csak a gyászszertartás megkezdése előtti percekben vált ismertté, hogy „hivatalos" gyászbeszéd is elhangzik a szertartás folyamán. A temetésen 40CM50 személy jelent meg, szinte kivétel nélkül az idős „harcostársak" és régi kollegák közül. A ravatalt beborító koszorúkat három kivételéOrszággyűlés Hivatala, Irattári és levéltári osztály, Apró Antal elnök iratai, iktatatlan iratok 1983. -az Országos Levéltárba átszállítva 1999-ben. 188
