Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

III. SZERTARTÁSOK ÉS TÖRTÉNELMI SZCENÁRIÓK - Vörös Boldizsár: Térfoglalás Budapesten – térfoglalás a történelemben? A Nemzeti Hadsereg budapesti bevonulási ünnepsége 1919. november 16-án

thy altengernagy! egyenruhában, kitüntetéseit viselve, a győztes vezér attribútumának számító fehér lovon

4 reggel 8 órakor indult meg Kelenföldről, és csapataival a Fehérvári úton (ma: Fehérvári út - Bartók Béla út) a feldíszített Gellért térre vonult: itt a főváros vezetői fogadták. Az üdvözlés helyének szimbólumértéke volt: az, hogy a főváros vezetői a pogányok által meggyilkolt, szentté avatott Gellért püspök mártíriumának helyétől nem messze fogadták Horthyt, kapcsolódott Bódy Tivadar polgármester köszöntőbeszédéhez, amely hangsúlyozta Budapest „mártíriumi szenvedéseit" a közelmúltban. Bódy, saját szavai szerint, „a vértanúságot szenvedett Szent Gellért hegyének lábánál"

5 üdvözölte a hadsereget: „Balsorstól megtépázott, ezer bajtól megalázott, fájdalmas sebektől vérző várost találtok itt, mely mártíromi szenvedéseket volt kénytelen elviselni." Budapest tehát nem bűnös, hanem áldozat - állította a polgármester. Ugyanakkor többszöri említéssel hangsúlyozta: Horthy és katonái egy közösségbe tartoznak a budapestiekkel: a sereg tagjai „vérünkből való vér", akik „hazaérkeztetek" a fővárosba. Mmdezek alapján a polgármester a „haza felvirulása" érdekében „egy ütt munkálkodás"-r a szólította fel a hadsereg tagjait. A főváros nemzeti voltát Bódy a beszédébe illesztett irodalmi utalásokkal is igyekezett hangsúlyozni: a „Balsorstól megtépázott" fordulat Kölcsey Himnuszának „Bal sors akit régen tép" sorát, ezzel a magyarság egészének levezekelt bűneit idézte fel, mindezt persze Budapestre vonatkoztatva; a Kisfaludy Károly Mohácsából vett „él magyar, áll Buda még" részlettel pedig a fővárosnak a nemzet megújhodásában betöltött, illetve betöltendő szerepét kívánta jelezni. Horthy válaszában (noha elismerte, hogy voltak a fővárosban szenvedő „testvérek" is) Budapestet egészében bűnösnek nyilvánította: „Szerettük és becéztük ezt a Budapestet, amely az utolsó években a magyar nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, sárba tiporta a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözködött. Börtönre vetette és elízte hazájukból a nemzet legjobbjait, azonkívül elprédálta összes javainkat."

6 A forradalmakat szimbólum-változtatásaikkal felidéző fővezér szerint Budapest nem áldozat, hanem bűnös, akinek csak megbocsátani lehet. Horthy kijelentette: „mi készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához." Budapest tehát nem alkot egy közösséget a nemzet egészével (implicite: a Nemzeti Hadsereg tagjaival sem), vissza kell térnie ahhoz. Mindezek alapján Horthy is együttműködést hirdetett, de a célt így jelölte meg: „felépíteni a magyar nemzeti erényekben tündöklő Budapestet". Fotóarchívumának anyagait. Az ünnepségről készített, fennmaradt filmhíradót (Corvin Híradó, 1.) a Magyar Filmintézet Archívuma őrzi, megtekintését Varga F. János tette lehetővé, akinek ezúton mondok köszönetet. A továbbiakban csak az egyes szövegek idézésekor fogok e forrásokra hivatkozni. 4 Vö. ehhez: ló és lovas - A KERESZTÉNY MŰVÉSZET LEXIKONA 1994, 207. p.; LÁSZLÓ Gy. 1988,153-158., 167. p. 5 Lásd A NEMZETI HADSEREG FOGADÁSA 1919, 773. p. « Lásd A NEMZETI HADSEREG 1919, 3. p. 182