Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

III. SZERTARTÁSOK ÉS TÖRTÉNELMI SZCENÁRIÓK - Szilágyi Márton: Dalidók az 1850-es években

lósy Kornélia, Bognár Vilma). Az ő jelenlétük, akárcsak Füredi Mihályé, a professzionalizálódás kétségtelen jele. A négy cigánybanda egyesítése és közös játéka olyan fogás, amely már az első debreceni dalidón felbukkant - sikeressége a leírások szerint is kétségtelen. A műsor szerkesztése - hasonlóan az első, ehhez képest még hevenyészettnek tűnő fellépéshez - alapvetően a hazafias retorika jegyében állt: ezt mutatja Kölcsey Himnuszának nyitó-, a Rákóczi-indulónak pedig záródarabbá válása. Ebben a keretben egyértelműen ilyen színezetet kaptak a romantikus nemzetszemlélettel harmonizáló „népdalok" is, amelyre Lisznyainak a magyar nótát ünneplő ódája ideologikusan vissza is utalt. A másik Lisznyai-vers, a Honvédapotheosis a /

48-49-es szabadságharc felidézését végezte el, a Bognár Vilma eldalolta Vigadj hazám pedig azt az allegorizálást képviselte, amelynek jegyében egyébként a kortársak a korszak számos költői művét is olvasták mint a tragikus történelmi tapasztalatot feloldó, kiegyenlítő, reményt adó alkotást. Az is standard elemnek bizonyult, hogy zene és szavalat felváltva szerepelt. Ezt a szerkesztést Lauka elismerőleg meg is emiitette: „A műsorozat hódolt a korigényeknek, mely a változatosságot divattá emelte, és sor rendében is oly szerencsés volt, hogy a kebel, hánykodásai után, kinyugodhatott."

u Mindehhez járult még az előadóest két egészen sajátos hatáseleme. A lapok híradásai Lisznyai betegségéről már eleve fokozhatták az érdeklődést fellépése iránt. Lisznyai még ekkor is olyan rossz egészségi állapotban volt, hogy egyedül a színpadra sem tudott fölmenni; a szavalatokat mindazonáltal nagy akaraterővel végigcsinálta.

35 Lauka Hölgyfutár-béli beszámolója Lisznyai jelenlétének értékelésekor - eufemisztikusan - ennek a rendkívüli hatására utalt: „Beteg testében lelke törhetlenül épen maradt, érchangja csak egyes rezgéseiben sejteté, hogy a költő hoszszan szenvedett; de azt is bebizonyitá, hogy szenvedése nem győzedelmeskedhetett a szellemen. Gondolat-virágai frissek valának, mint jobb napjaiban, s a halványság, mely orcáin elömlött, csak azt bizonyitá, hogy Lisznyaiban csak az ember szenvedett, de a költő egészséges maradt."

36 Sarkady István cikke ezt a benyomást sokkal lidércesebbnek láttatja, s ez alapján Lisznyai állapota valóban igen siralmasnak tűnik a mai olvasó számára: „Ezután Lisznyai Kálmán lépett ki, olyan volt, mint a sírból föltámadott jós, ki levetkezett minden földiséget és csupán szellemekkel társalkodik. A közönség tapsolt: majd néma csönd lön, és a beteg test kiegyenesedék, szemei villamlottak, arcán túlvilági láng lobogott, és megcsendült ajkain a legércesebb hang elannyira, hogy mindenkit csudálat ragadott el."

37 Az est másik attrakciója Sárosi Gyula föllépése volt. A szenzáció jelleget már az előzetes híradásokból sejteni lehetett, hiszen Sárosi a bujdosás és a börtön után most lépett először a nyilvánosság elé. Ráadásul - eltérvén az előzetesen meghirdetett s jóváhagyott programtól - saját versét 34 Hölgyfutár, 1861. szeptember 14. (111. sz.), 886. p. 35 Bányai Elemér szerint egyenesen elájult a szavalat végén (ZUBOLY [BÁNYAI E.] 1905, 10. p.), ám Ozoray Árpád hitelesebb - az egykorú sajtó tudósításokkal egybehangzó emlékezése szerint ez nem következett be (CSONGOR [OZORAY Á.] 1883, 477. p.). 36 Hölgyfutár, 1861. szeptember 14. (111. sz.), 886. p. 37 Trombita, 1861. szeptember 15. 175