Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

II. ÜNNEPLŐ FELEKEZETEK – FELEKEZETI ÜNNEPEK - Mohay Tamás: Az ünnep eredettörténete vagy mondája: - Megfontolások a csíksomlyói pünkösdi búcsúról

Tisztában vagyok vele, hogy ilyesfélét csak kellő óvatossággal lehet kijelenteni, s nem áll szándékomban elhamarkodott következtetésekkel megingatni mindazokat, akik számára a somlyói búcsújárás egyik értelmét egy győzelmi ünnep, a dicsőséges múltra való közösségi emlékezés adja meg. Ezért is várom nagy érdeklődéssel történészek véleményét az elmondottakról. II. A másik tartós narratíva a búcsújárás folytonosságára vonatkozik: eszerint a székelyek, majd az erdélyi magyar katolikusok 1567 óta megszakítás nélkül ott vannak pünkösdkor Csíksomlyón. A rendelkezésre álló, nem is kevés történeti forrás (publikáltak is, továbbá ferences levéltári anyagok) arra enged következtetni, hogy a helyzet nem ennyire egyszerű, voltak kihagyások, újrakezdések. A kérdés így természetesen az, hogy a megszakított folytonosság milyen változásokat hozott magában a búcsújárásban s a róla való beszédben. Kájoni említett Fekete könyve 1684-ből nem említi a búcsújárást sem, pedig hosszú oldalakon keresztül ad részletes leírást, több tucat támogató ajándékát sorolja elő, és közli a konvent inventáriumát is. Ez azért furcsa, mert ő igazán jól ismerte a csíki rendházat is, az erdélyi ferenceseket is, így érthetetlen, hogy miért hallgatott volna egy ott helyben fontosnak, jelentősnek számító ünnepről illetve annak múltjáról. Nem szerepel továbbá a csíksomlyói kegyhely Esterházy Pál nádor híres és ismert könyvének első, 1690-es kiadásában sem, az 1695-ös második kiadásban viszont már ott van. A két kiadás között Csíkban két alkalommal dúltak tatárok. Az első, általam ismert feljegyzés a csíksomlyói pünkösdi búcsúról 1722-ből való, amikor Kájoni Fekete könyvének végére írt egy ismeretlen kéz: „... híressé teszi az áhítatos hívek nagy sokasága, mely Pünkösd szent ünnepén idegen országokból is odasereglik. Az ott megnyilvánuló buzgóság és ájtatosság miatt méltán nevezi sok hívő kis Rómának."

7 Nedeczky László 1739-ből származó leírása a somlyói kegyhelyről csak általánosságban utal arra, hogy a csíkiak megtartották vallásukat a más vallásúakkal szemben is, miközben „háborúkkal kedvezett az idő a földre konkolyt hintő, pestist hozó uraságnak". Egészen konkrétan említi viszont a tatárokat: „... ennek a csodatevőnek [ti. a szobornak] tudják be a tatárok rohamának szerencsés túlélését; ugyanis amikor 1694 februárjában és júniusában újra s újra betörtek, aki csak itt keresett menedéket, kár nélkül megúszta a barbárok támadását, míg az egész szomszédos vidéket kirabolták." Utóbb szóba hozza még az 1661. évi tatár betöréseket is. Egyáltalán nem tartható tehát kizártnak, hogy a jelentősebb somlyói búcsújárás valódi kezdete (vagy újrakezdése) a 17. század végi tatár betörésekkel és az azoktól való megmenekülésekkel kapcsolatos, s hogy a kibontakozó szervezeti, intézményes fejlődés a 18. század elejétől fogva (a barokk vallásosság általános fejlődésmenetébe illeszkedve) a század közepére-végére lassacskán kialakította egy újfajta értelmezés szükségességét. 7 KÁJONI J. 1991,124. p. 107