Schneider Miklós emlékezete - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 33. (Salgótarján, 2001)

Szabó Ferenc: Emlékek Schneider Miklósról- húsz esztendő múltán

munkát alapvetően nehezítette, hogy a legfontosabb forrásbázis, a levéltár nem volt a megyében. Újjászervezésének az első reménye 1962-ben csillant fel, amikor a múzeumok a centrális fenntartás és irányítás keretei közül a megyei tanácsokhoz kerültek. 1966 vége, 1967 eleje táján került azután terítékre - lehet, hogy az ún. új gazdasági mechanizmust előkészítő decentralizációs intézkedések „csomagjában" - a területi levéltárak sorsa is. A levéltárosok nagyobb része - a múzeumokat általában előnyösen érintő előzmények láttán - anyagiakban többet, szakmai dolgokban kevesebbet várt a tanácsi fenntartástól. Mivel Pest megye nem szándékozott vállalni a Nógrád megyei anyag elhelyezésének, kezelésének gondját és költségeit, megnyílt a lehetőség, egyben a kötelezettség is, a nógrádi levéltár felállítására. Schneider Miklós az első híresztelések után kezdeményező lépéseket tett Salgótarjánban a megye illetékeseinél. Hatalmába kerítette egy új intézmény megszervezésének és „sínre helyezésének" lehetősége. Tudta azt, hogy a tanácsi szervezetben - Páhi Ferenc nyugdíjazása után - rá várna a szentesi levéltár vezetése, de jobban vonzotta a nógrádi feladat. Nagy örömére Tarjánban szívesen fogadták, lakást és feleségének is állást ígértek, a levéltár egy időre megfelelő elhelyezéséhez épületet jelöltek ki az új otthonába kerülő kórház kiürülő objektumai között. Erről 1967 kora tavaszán mondott el mindent, kisebb aggályait sem tagadva, baráti véleményt kérve. Több tárgyalási forduló után - levelei tanúsítják - 1967 nyarán döntötte el véglegesen, hogy Tarjánba költözik. Július 13-án keltezett levelében már ezt írta: „lelkileg készülök arra, nehogy konfliktust okozzon majd a Szentestől való megválással kapcsolatos lelki megrázkódtatás." Egy héttel később egy hosszabb levélben tájékoztatott arról, hogy Nógrád megye öt-hat éven belül egy nagyobb közgyűjteményi épületet emeltet, amelyben a munkásmozgalmi múzeum, a megyei levéltár és a megyei könyvtárból leválasztott helytörténeti gyűjtemény kapna helyet, közös kiállítóteremmel és restauráló műhellyel. A terv lelkesítette Miklóst. Ma már világos, hogy az elgondolást már akkor szakmailag meg lehetett volna kérdőjelezni, amit az is jelez, hogy amikor elkészült, a múzeum számára, is kevésnek 43