Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-OS forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. 1956. október 24–november 13. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. (Salgótarján, 2001)

30. Mlinarik Istvánnak a forradalom eddigi eredményeit értékelő írása – Salgótarján, 1956. október [29.]

azonban még túl közel vagyunk az elmúlt hetek eseményeihez, hogy mindenben megbízható képet rajzolhatnánk. A hitelességhez például hozzátartozna, hogy évekre visszamenjek, és úgy próbáljam kihámozni a mát a múltból. Erre azonban most nincs idő. De talán szükségtelen is. Elég, ha annyit mondok, hogy a nép a magyarországi sztálinizmus ellen kelt fel, és hogy a forradalom mindenestül beletartozik abba a széles folyamba, amely 1953-tól magában a Szovjetunióban és a népi demokráciában megindult. A sztálinizmus eszméi, módszerei megcsúfolták Lenin álmát, a szocializmust. A sztálinizmus nem demokrácia, hanem a diktatúrának egyik fajtája. Megnyilvánulásairól aligha kell beszélnem. Ismeri mindenki. Azt azonban figyelembe kell vennünk, hogy a sztálini vezetés módszerei más-más fokon érvényesültek az ország különböző részein. Ennek különböző okai lehettek. Salgótarján 1919-es hősi hagyományait sajnálatos módon eltorzította az elmúlt évek történelemtudománya. Nem az értékest emelte ki, hanem azt, amit felhasználhatott a személyi kultusz táplálásában. Ennek ismerete nélkül aligha értenénk meg, miért is maradt a mi megyénk annyira hátra, miért húzódott nálunk olyan soká a demokratizálás. Hozzá kell ehhez venni megyénk földrajzi fekvését is. Keletről nyugatra húzódó főútvonalunk nincs, a hatvani és váci utakat pedig lezárták a szovjet katonai egységek. Budapesttől elszigetelve éltük át a súlyos időket. Tagadhatatlan, hogy ennek haszna is volt: fegyveres összetűzés nélkül, mindenfajta nagyobb túlzás, terrorcselekmény nélkül estünk túl a forradalmon és később az ellenforradalmon. Viszont hátránya is van: meglehetősen elkésve ért hozzánk a forradalom hulláma, és el is fáradt, mire ideért. Ráadásul szervezett, tervszerűen épített előkészítés is alig volt. Az emberek persze politizáltak, mint az országban máshol, de ennél több alig történt. Az utcán ismeretlen emberek is összeálltak vitatkozni, az áruházból vitték a rádiókat. Olyanok ültek naphosszat a készülék mellett, akik éveken keresztül nem kapcsolták be, ha hírek következtek. Egyik ismerősöm szuszogva cipelte a 2700 forintos készüléket. Ruhára, disznóra tette félre a pénzt, de nem bírta tovább. Tudni akarta, mi történik az országban. Mindenki beszélt, magyarázott, kézről-kézre adták az Irodalmi Újságot. Nem állítom, hogy mindenkivel így volt, hogy mindenki siet politizálni (mert holnap esetleg már megint csak úgy lehet, mint régen), de tagadhatatlanul ez volt az általános kép. Magában Salgótarjánban egy szűkebb értelmiségi csoport vitte a szót (én legalábbis így tudom), amely az írócsoport köré tömörült.

72 Lapot akartak kiadni, Az írócsoport megalakításának gondolatát Molnár Jenő, a Szabad Nógrád külső munkatársa vetette fel az 1955. június l-jén megjelent, „Miért nem működik megyénkben az írócsoport" című cikkében. Ezt követően a lap vitát indított a felvetésről, s a vitacikkek egyöntetűen az írócsoport megalakítása mellett érveltek, és sok jó javaslattal, ötlettel egészítették ki Molnár gondolatait. Valószínűleg ennek a vitának - meg annak, hogy Mlinarik István, a fővárosi Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola volt adjunktusa a Nógrád Megye Tanács népművelési osztályára került előadónak - köszönhető, hogy 1955 végén megalakult a megyei írócsoport. A csoport összefogására, irányítására 6gy 72