Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-OS forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. 1956. október 24–november 13. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. (Salgótarján, 2001)

143. A múlt rendszer kiszolgálóinak elbocsátásáról elmélkedik Mlinarik István – Salgótarján, 1956. november 2.

143. A múlt rendszer kiszolgálóinak elbocsátásáról elmélkedik Mlinarik István Salgótarján, 1956. november 2. Igazságtalanság? Igazságtalanság vagy bosszú? így kérdezik sokan, keresve az okot, amiért el kellett hagyniok munkahelyüket. A munkástanácsok határoztak így. Keserűség tölti meg szívünket. Vádlón kiáltanak: Ugyanaz, mint régen! Mi változott? Utcára dobják az embert? Ki törődik velünk? És ha valaki ellenvetést tesz, ezt vágják rá: Hát tehetünk mi róla? Jó szándékkal tettük! Láthattuk előre? Ti se szóltatok! Nincs szörnyűbb érzés, mint égő házban riadtan állni, tehetetlenül kapkodva a szikrák után. Nincs szörnyűbb érzés, mint belső lángokban égni és tudni, hogy az összeomló gerendák a hazugság vasából kovácsolódtak. Nem azokról szólok én, akiknek milliméterekre mért és dekára adagolt véleményét a pillanatnyi siker, a jellem bűnös torzulása szabta meg, hanem azokról, akik éjszakájukat áldozták, akik sárban, sűrű esőben ázva az eszmére gondoltak. Lemondtak családról, belső életükről, és akkor maradtak hátra, amikor az ügyesebbek két létrán kapaszkodtak egyszerre. Még tanulásra sem volt idejük. „A párt kívánja!" - és lemondtak a csöndes délutánok öröméről, a tanulás, a tudás gazdagodásának szépségéről. Mennyi mindent dobtak el, otthagyták az úton az emberi kultúra gyöngyeit! És most vakítja szemüket, nem tudják, hová kapjanak. Belefogóznak hát az első kis göröngybe. Az élet mindennapos eseményeinek első adódó szalmaszálába. De nem gyógyítanak vele. Nem a káros, a testtől idegen anyagnak vágnak utat, hogy megszabaduljanak tőle. Befelé folyik a méreg. Forradalmunk tiszta ruhájára freccsent a sár. Egy mérlegre teszik a kiontott vért azzal a késsel, amely megnyitotta a sebet! Forradalom nincs áldozatok nélkül. De hogy kisebb patakban folyjon a vér, el kell hengeríteni utunkból a köveket. Ezt kívánja tőlünk az ország érdeke. Olyan férfiak kellenek ma, akik tiszta szemükkel világosan látják az utat. És aki most eszmél, aki csak most kezdi feszegetni szeméről a hályogot, az álljon félre! Ezt kívánja a becsület magunkkal szemben meg a néppel szemben is. Álljanak félre! Ne lépjenek le teljesen az útról, hiszen elég széles az, van ott minden jó szándékú ember számára hely. De legalább ne állják el az utat! És ha mégis, ha ottrekedtek, ha mégsem akarnak félreállni, nem választhatunk. Sürget az idő. Határozottság és tettek kellenek. Mlinarik István Nógrád Népe, 1956. november 2., 2. p. 211