Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-OS forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. 1956. október 24–november 13. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. (Salgótarján, 2001)
114. Gerelyes Endre beszámolója a budapesti eseményekről – Salgótarján, 1956. november 1.
114. Gerelyes Endre beszámolója a budapesti eseményekről 255 Salgótarján, 1956. november 1. Szemtanú beszámolója a budapesti eseményekről Szombaton 256 éjjel tértem haza Budapestről, az események nagy részének szemtanúja voltam. Beszélgettem az emberekkel, s tapasztaltam, hogy a történtek súlyát, tragikumát és nagyszerűségét talán nem érzik tökéletesen. Elmondom mindenkinek, azoknak, akik hunyt szemekkel s lefogott füllel nem átallották fasiszta felkelésnek nevezni egy nép élethalálharcát, az ingadozóknak s a szilárdan küzdőknek is: nincs a magyar történelemnek olyan korszaka, ahol reménytelenül induló, egyenlőtlen küzdelemben ezrek és ezrek ilyen heroizmussal tudtak volna harcolni, mint most. Jókai tolla erőtlen lenne harcunk és diadalunk megírására, tetteink beszélnek méltóan. Aki részt vett azon a tüntetésen, aki énekelte kétszázötvenezer zokogó emberrel a Himnuszt a Parlament előtt, az átélte egy nemzet magára találásának nagyszerűségét. És aki látta tizennyolc fegyvertelen ember halálát a Rádiónál, mielőtt a felkelők első fegyverei megérkeztek, az megértette s osztotta a tömeg fogcsikorgató elszántságát. Az ÁVH-sok ellen dübörgő magyar tankokat - kedd 257 este - virággal dobálták, s lehetetlen azt a lelkesedét elmondani, azt a látványt leírni, ahogy tapsoló, ujjongó emberek ezrei között, lobogó magyar zászlókkal rohantak céljuk felé. Kedd éjjel és szerdán dörögtek a fegyverek, a harc rendkívüli hevességgel folyt. Az a hír járta - s én igaznak tudom -, hogy ezrek feküsznek halva. A Rádió mellett négyszáz halott hevert, s a felkelők halott bajtársaik teste mögött kerestek fedezéket maguknak. Csütörtökön 258 reggel - az áldozatok nagy száma, a statárium és a ropogó gépfegyverek ellenére is - ötvenezer ember vonult fegyvertelenül a Palament elé. Beléjük lőttek. A nemzetiszín zászlóra, az összetorlódott, fegyvertelen emberek közé. Több százan haltak meg, de a halálhörgés tán el sem halt, vérük nem száradt meg, testük ki sem hűlt még, s az utcákon ezrek és ezrek vonultak újra gyászlobogókkal letakart halottakat víve, rettentő halálmegvetéssel. És harsogott a refrén: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!" Lányok és asszonyok, munkások, diákok és katonák ontották vérüket és haltak meg panasz nélkül az utcán. Szétroncsolt testüket fekete és nemzetiszín 255 A szemtanú, Gerelyes Endre, október 29-én délelőtt a város pedagógusainak a Közgazdasági Technikumban tartott értekezletén számolt be először a fővárosban történt eseményekről. (TH V-l41626.106. p.) ^6 Október 27-én. 257 Október 23-án. 258 Október 25-én. 185
