Tóth Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1652-1656 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 29. (Salgótarján, 2001)
Regeszták
delte, hogy a jelen határozatot minden szolgabíró hirdesse ki a maga járásában, ne hozza azonban a végváriak és érdektársaik tudomására. 1473. (II. 189.) A megyegyűlés a következőkkel egészítette ki a fenti határozatát: amikor a kijelölt időre a nemesek közül, valamint a főurak szervitorai közül mindenki, aki tudniillik ebben a megyében rendelkezik állandó lakóhellyel, együtt lesz, akkor meg kell keresni a nádorispán urat. Még azelőtt azonban követséget kell küldendi a méltóságos főispán úrhoz belegyezésének és ajánlólevelének a megszerzése érdekében; e követség tagjául a megyegyűlés Sárközy Istvánt és Mocsáry Ferencet (egregii) választotta, s költségeik fedezésére 48 forintot rendelt a számukra. 73 Nógrád vármegye közgyűlése [1656.] július 24. Losonc oppidum 1474. (II. 190.) Sárközy István és Mocsáry Ferenc (egregii), a vármegye követei visszatérvén a főispán úrtól, jelentést tettek a közgyűlés előtt a válaszáról. Eszerint a mondott főispán úr méltatlankodását fejezte ki amiatt, hogy a vármegye nem tőle kért intézkedést a törvénytelenségeket elkövető végvári katonák megbüntetésére. - A bírák leköszönésének a dolgában pedig a nevezett követek a következő választ hozták a főispán úrtól: ő nem akarja, hogy a jelenlegi alispán továbbra is betöltse ezt a hivatalt, hanem levele által is szigorúan megparancsolja neki, hogy teljességgel vonuljon vissza attól. 1475. (II. 190.) A főispán válaszának a második részével kapcsolatban a közgyűlés úgy határozott, hogy abba nem nyugszik bele, mivel ellentétes az alispán választásával kapcsolatos szabadsággal. Ezért e tekintetben, valamint a korábbi, a közönséges gonosztevők megbüntetésére vonatkozó kérelmével kapcsolatban is a közgyűlés egy követség küldését határozta el a nevezett főispán úrhoz, s e követség tagjaiul Balassy Bálint, Földváry János, Pápay János és Voxith János urakat (spectabiles ac magnifici, generosi et egregii) választotta. 1476. (II. 190.) A vármegye közönsége 15 forintot adományozott Spáczay István rab személynek. 1477. (II. 190.) A vármegye közönsége 2 forintot adományozott Cziráky András rab személynek. 1478. (II. 190.) A vármegye közönsége 15 forint adományban részesítette prágai Csizmazia Tamás rab személyt. Ez a feltűnően hevenyészett fogalmazású szöveg talán utólagos betoldás. 121