Oborni Teréz: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1597-1603 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 28. (Salgótarján, 2001)

Bevezetés - Várak ellátása

dését rendelték el. Nagy nehézségekbe ütközött a katonaság összeszedése, a kijelölt kapitányok bejelentették a vármegye előtt, hogy a nép közül sokan nem akarnak hadra kehii. Az ilyen makacskodókra először egy forint, majd további távolmaradás esetén két, majd három forint büntetés kiszabását határozták el. Kijelentették, hogy az általános hadfelkelés meghirdetésére csak végső szük­ségben kerül sor, ezért megengedhetetlen az ellenállás. 33 Az éppen aktuális pe­res ügyek tárgyalását is elhalasztotta a vármegye a német katonák előrenyo­mulására, meg a törökök közelségére hivatkozva, ami miatt bármelyik napon felújulhatnak a harcok. 34 Hamarosan, ez év júliusában már arról értesülünk, hogy a megyén átvonuló német katonaság az út mentén lakóknak igen nagy kárt okozott, mert azok nem tudtak elegendő élelmet adni. Azok a lakosok azonban, akik távolabb laknak, megmenekültek ettől, és a vármegye úgy tar­totta helyesnek, hogy a károsultak valamiféle kárpótlást kapjanak a távolabb lakóktól. Elhatározták, hogy az alispán és a szolgabírók gondosan írják össze, a németek hol jártak és hol nem, miféle károkat okoztak. Majd ezután szedjék be a kártérítést a szerencsésebbektől és osszák szét a károsultak között. 35 1602 de­cemberében újabb parancs érkezik Thurzó György országos főkapitánytól, amelyben élelem szállítását kéri Pest városába, és a hadiadó begyűjtésére is utasítja a vármegyét. Ekkor válaszul elhatározzák, hogy levelet írnak a főkapi­tánynak, amelyben közlik, hogy egyrészt az itteni végvárak folytonos ellátása és az ezekhez szolgáltatott közmunka a vármegye lakosságának csaknem teljes erejét kimerítette, és most is a szécsényi várhoz szállítanak búzát és zabot, ké­rik a főkapitány belátását ez ügyben. 36 Várak ellátása A vármegye rendszeresen gondoskodott a várak ellátásáról. 1598-ban a szécsé­nyi és füleki katonák kérésére kivernek a környékbeli szlovák lakosságra por­tánként egy mérő búzát és három mérő zabot, az Ipoly menti magyarságra pe­dig két mérő búzát és egy mérő zabot. 37 Ezen a télen egyébként meglehetősen nehéz lehetett a várak őrseregének élelmezése, hiszen a következő év, 1599 ja­nuárjában a füleki vár alkapitánya, Rédey Ferenc azt hozta a vármegye tudo­mására, hogy ha nem kapnak elegendő élelmet a katonák számára, akkor ő már semmit sem tud tenni az élelemszerző portyák és a lakosság elleni túlka­pások ellen. A vármegye erre válaszolva közölte, hogy már mindent megadtak, mind az élelem, mind pedig a vár építéséhez szükséges fa behordása terén, többet nem tudnak adni, és kéri a kapitányt, hogy fegyelmezze meg katonáit, és hangsúlyozottan kérik azt is, hogy az igen veszélyesnek ítélt szabad haj­dúkat ne tartsa szolgálatában, az ország törvényeinek ellenére. A kapitány vá­32 917. 33 919. 34 921. 35 938. 3«941. 37 274. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom