Á. Varga László – Dupák Gábor – Hausel Sándor – Szomszéd András: Héhalom története a kezdetektől 1960-ig - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 24. (Héhalom, 2000)

Á. Varga László: Héhalom népessége, társadalmi szerkezete, műveltségi állapota a kiegyezéstől a II. világháborúig - Változások a falu társadalmában

Szatócs, házaló, vegyeskereskedő Braun Ignác ­önálló (1892-1903) E(h)rlich Jónás — önálló (1887-1900) Miczki István (1925-1934) Felesége Bischitz Rézi. 1899-ben már özvegy volt. Való­színűleg Balassagyarmatról került Héhalomba, ugyanis az 1892 és 1903 között férjhez menő három lánya egy­aránt Balassagyarmaton született. A 26 éves Leonóra pél­dául 1892-ben ment férj hez a 44 éves divényi születésű és Balassagyarmaton lakó Sonnenschein Dániel termény­kereskedőhöz. 9 6 Az 1903-ban 27 éves Regina a 24 éves vanyarci születésű és lakos Schneller Sándor önálló ve­gyeskereskedő felesége lett. Míg a 34 éves Magdolna 1899-ben a Budapesten lakó izraelita vallású helyszerző­segéd Weinberger Bélával kötött házasságot. Ezen utóbbi házasság érdekessége, egyben a különböző vallásfeleke­zetek közötti felhőtlen kapcsolat jele, hogy a házasulok egyik tanúja a katolikus vallású ifj. Szita Mihály korcs­máros-kisbirtokos volt 97 1824-ben született a Komárom megyei Banán. Édesapja Erlich József, édesanyja Braun Cecillia volt. Apja önálló bőrkereskedést folytatott Banán. Házastársát Winternicz Rozáliának hívták. E(h)rlich 1900-ban halt meg Héhalmon, 76 éves korában. 9 8 Nevének első említésével 1887-ben találkoztunk, amikor 25 éves leánya Etel fele­ségül ment a rátóti születésű és Veresegyházán lakó 27 éves izraelita Diamont Lipóthoz. 99 1888. június 8-án született Héhalomban. Szülei: Miczki Imre földműves és Molnár Borbála; felesége Oldal Má­ria volt. - 1925-ben létesítette szatócsüzletét, amelynek üzletkörét 1926-ban korlátlan italmérésre is kiterjesz­tette. Az iparűzés mellett azonban gazdálkodást is foly­tatott. Az I. világháborúban az orosz fronton harcolt, s háromszor is megsérült. 96 NML. FAMGY. Szirák izraelita házassági anyakönyve. 1992. augusztus 10-ei bejegyzés. 97 NML. ÁAMGY. Palotás házassági anyakönyve. 7/1903., 19/1899. fsz. - Braunt 1892-ben háza­lóként, 1903-ban pedig szatócsként regisztrálta az anyakönyvvezető. 98 NML. ÁAMGY. Palotás halotti anyakönyve. 65/1900. fsz. 99 NML. FAMGY. Szirák izraelita házassági anyakönyve. 1887. június 28-ai bejegyzés. Halálakor foglalkozásaként nem a szatócs, hanem a vegyeskereskedés lett bejegyezve. 100 NML. FAMGY. Palotás születési anyakönyve. 61/1888. fsz., illetve LADÁNYI M., 1934. 375. p. 166

Next

/
Oldalképek
Tartalom