Salgótarján történelmi kronológiája I. A kezdetektől 1944-ig - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 20. (Salgótarján, 1996)
1922. október 20. - A város úgy döntött, hogy csak abban az esetben ad telket a rendőrlaktanya céljára, ha annak építése 1923. július 1-ig megkezdődik. - A képviselő-testület elfogadta a város ún. vigalmi adó, illetve hirdetési szabály-rendeletét. 1922. október 29. - A településre látogatott Horthy Miklós kormányzó. 1922. november 22. - Liptay B. Jenő acélgyári igazgató kérte a várost, hogy a gyári munkásolvasóban és a tiszti kaszinóban elszállásolt csendőrség részére építsenek egy laktanyát. - Dr. Förster Kálmán polgármester előterjesztette a kereskedelmi miniszternek a Salgótarján és Szécsény között létesítendő vasútvonalra vonatkozó elképzeléseket. 1922. december 1. - Alakuló ülését tartotta a Salgótarjáni Építőmunkások Termelő Szövetkezete. 1922. december 29. - A képviselő-testület megalkotta a városi nyugdíjról szóló szabályrendeletet. 1922 folyamán. - A kultuszminisztérim elutasította a város azon kérelmét, hogy a polgári fiú iskolát szervezzék át főgimnáziummá. - Felépült az SKB Rt. orvosi rendelője. - Szabó Arthúr honvédszázados kezdeményezésére megalakult a MOVE helyi lövészegylete. - Molnár István tervei szerint megkezdődött a honvédlaktanya építése. - Megalakult az OMKE salgótarjáni kerülete, amelynek elnöke Földiák Lipót lett. 1923. február 16. - Dr. Förster Kálmán polgármester továbbította az alispánnak a csendőrlaktanya építését sürgető kérést. 1923. február 25. - Az Apolló moziban tartotta alakuló ülését a Magyarországi Kárpát Egyesület Salgótarjáni Osztálya. Az egyesület a Karancs-egyesület jogutódja volt. Elnöke dr. Förster Kálmán polgármester lett. 1923. március 1. - A képviselő-testület utasította a városi tanácsot, hogy lépjen érintkezésbe a helybeli iparvállalatokkal és igyekezzék támogatást kérni egy helyi gimnázium felállítására.