Salgótarján történelmi kronológiája I. A kezdetektől 1944-ig - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 20. (Salgótarján, 1996)

1821 után. - A tűzvész után Jankovich Antal kegyúr (Jankovich János fia) átépítette és kibővítette a katolikus templomot. 1827 folyamán. - Az új plébános Hadermarszky András lett. 1831 folyamán. - Egy malmokról készült kimutatás szerint a salgótarjáni malom tulajdonosa Jankovich Antal volt. A molnárt Mihályik Andrásnak hívták. 1832. július 18. - A vármegyei tisztújításon Jankovich Antalt választották meg másodalispánnak. 1832 folyamán. - A tanítói és a jegyzői feladatokat nemes Butsánszky József látta el. 1836 folyamán. - A Jankovichoktól kapott épületben nyílt meg az egy tantermes római katolikus iskola. 1842. május. - A vármegye füleki járását szolgabírói kerületre osztották, mely szerint Salgótarján Sza­kai Antal szolgabíró hatásköréhez tartozott. 1843 folyamán. - A római katolikus iskolában Gazdy László tanító megkezdte a tiszta magyarnyelvű taní­tást. 1844 folyamán. - Az új plébános Baross Pál lett. 1848. április. - Az ún. Hírlelő-ben közölték a lakossággal a cenzúra eltörlését és az áprilisi törvényeket. 1848. július 7. - A jobbágyfelszabadításban csalódott zsellérek mozgolódásának letörésére kihirdették a statáriumot. 1848. augusztus-szeptember. - Az úrbéri becslések végrehajtására megalakultak a bizottságok, és hozzákezdtek a job­bágyfelszabadítás tényleges végrehajtásának számító becslőeljárasok kialakításához. 1848. szeptember 6. - Jelacic támadása következtében megkezdődött a település 19-22 éves férfíainak bevo­nultatása a honvédseregbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom