Salgótarján történelmi kronológiája I. A kezdetektől 1944-ig - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 20. (Salgótarján, 1996)

1672. május 20. - Farkas András lett a település új plébánosa. 1674 folyamán. - Az esztergomi érsekség nógrádi főesperesének jelentése szerint Salgótarján plébániai központ és lakóinak száma 247 fő volt. 1682 folyamán. - Thököly Imre, Fülek elleni ostroma idején a falu ideiglenesen elnéptelenedett, pusztává lett. 1684 folyamán. - Balassa II. Bálint halála után Szunyogh Gáspárné, Jakusith Katalin - rokoni alapon és zálogbirtokként - örökölte az uradalommal együtt a falut is. (Az új birtokost számtalanszor férje családi és saját keresztneve után Szunyogh Katalinnak említik, mint Balassa II. Bálint 1667-ben elhunyt első feleségét, s ezért a kutatók a két személyt számtalanszor azonosnak vették.) 1690 után. - Szunyogh Gáspárné, Jakusith Katalin hozzákezdett Salgótarján újratelepítéséhez. A három évi adómentességen kívül a kilencedmentesség és az irtványföldek utáni heted fizetése tartozott a telepeseket csábító gazdasági előnyökhöz. 1692. augusztus 21. - A falu újratelepítése idején Tapolcsányi Márton Ignác licenciátust iktatta be az esztergomi érseki hatóság, a plébániához tartozó hívek gondozására. Feladata közé tartozott a keresztelések, temetések, esketések és közös imádságok megtartása. 1695 folyamán. - A lakosság fokozatosan települt vissza, de még 13 elhagyott telket számoltak össze. 1697. május 27. - Gyökeres György lett Salgótarján új plébánosa. 1698. december 1-18. között. - Borchiczky László besztercebányai harmincados összeírta a salgói uradalom falvait. Eszerint Salgótarján teljes egészében Szunyogh Gáspárné, Jakusith Katalin birtoka volt, amely Fülek lerombolásakor teljesen elnéptelenedett. Azonban lakói „... amidőn az isten számunkra békességet engedélyezett" visszaköltöztek. A jobbágyoknak szabad költözködési joguk volt és a földet három nyomásban művelték. 1703. április 30. - Kovács Mihály lett az új plébános.