Salgótarján történelmi kronológiája I. A kezdetektől 1944-ig - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 20. (Salgótarján, 1996)

1933. november 16. - A képviselő-testület elhatározta, hogy a régi, meglévő köztemető fenntartása mellett, az ún. Öreg-József-rakodó feletti területen új köztemetőt alakít ki. 1933. november 21. - A városi képviselő-testület elvetette az új köztemető létesítésének gondolatát, és a meg­lévő bővítését határozta el a Szilárdy-féle akácos felé. 1933. november 22. - Megalakult a helyi Postás Sportegyesület. Elnöknek Darvas Sándor postafőnököt, főtit­kárnak Hlavnyay Alajost választották. 1933. november 29. - Negyedszázados tudományos-ismeretterjesztői írói munkásságát ünnepelte dr. Dornyay Béla. 1933. december 20. - Elfogadták a város köztisztasági szabályrendeletét. 1933 folyamán. - Bérezi Sándor bányaügyi főtanácsos által adományzott vasbeton keresztekre cserélték ki a Kálvária fakeresztjeit. - Az ipartestület székházában alakult meg a Nemzeti Egység Pártjának helyi szervezete. A gyűlésen felszólalt dr. Sztranyavszky Sándor nemzetgyűlési képviselő, a NEP országos elnöke. A párt kerületi titkára Partényi Béla lett. - Barthó Dánielt nevezték ki az acélgyári elemi iskola igazgatójává. 1934. január 4. - A pénzügyi kormányzat Szentgyörgyi Zoltán adóhivatali főnököt Gödöllőre helyezte át. 1934. január 14. - Megalakult a Katolikus Népszövetség Salgótarjáni Fiókja. Elnöke Traum Péter esperes­plébános, világi vezetője dr. Vilmon Gyula városi tisztiorvos lett. 1934. január 24. - Megalakult a ferences templom építési bizottsága. 1934. január 25. - A városházán megrendezett sportértekezlet döntést hozott A Munka című hetilap sport­mellékletének megjelentetéséről, amely a város és közvetlen vidékének sportéletét volt hivatva ismertetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom