1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19. (Salgótarján, 1996)

Szécsényi járás - Mihálygerge - Nagylóc

Személyi adattár: Ficsúr Ferenc: Szegényparaszti családba született Magyargécen 1923. február 22-én. Anyja neve Szerémi Margit. A 6 elemi elvégzése után kovácsmesterséget tanult és a Kiste­renyei Szénbányáknál dolgozott, mint bányakovács. A forradalom alatt a magyargéci for­radalmi tanács elnökhelyettese, valójában az események fő irányítója lett. 1957. július 17­től közbiztonsági őrizetbe került, majd 1958. január 18-án előzetes letartóztatásba helyez­ték. A Balassagyarmati Megyei Bíróság 1958. január 31-én 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte. Mészáros János id.: 1906. március 15-én született Magyargécen ? Anyja neve Figura Borbála. Iskolai végzettsége 6 elemi, foglalkozása földműves. A forradalom idején a kis­gazdapárt újjászervezésén fáradozott. Van olyan forrás, mely szerint nemcsak Magyargécen, hanem Benczúrfalván és Ludányhalásziban is szervezte a kisgazdákat. MIHÁLYGERGE október 29: - Szécsényből küldöttek érkeztek a faluba, s megállapodtak a tanácselnökkel, hogy nép­gyűlést tartanak. Ezen Varga János tanítót választották meg küldöttnek a járási forra­dalmi tanácsba. október 30: - A járási forradalmi tanácstválasztásról visszatért Varga János tanító kezdeményezésére megalakult a községi forradalmi tanács, melynek elnöke Fenes Lajos lett. Felállították a 6 fős nemzetőrséget Varga Lajos haluska parancsnokságával. Személyi adattár: Fenes Lajos: Mihálygergén született 1905. május 7-én. Anyja neve Lenkó Ismer. Iskolai végzettsége 6 elemi, foglalkozása földműves. A forradalmi tanács elnöke volt. Varga Lajos haluska: Mihálygergén született 1915. február 6-án. Anyja neve Varga Te­réz. A községben megszerveződő nemzetőrség parancsnoka lett. NAGYLÓC október 26: - A MÁVAUT kezdeményezésére felvonulásra került sor és a községi tanács lemondását követelte a lakosság. 269

Next

/
Oldalképek
Tartalom