1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19. (Salgótarján, 1996)

Salgótarjáni járás - Kisbárkány ld. Nagybárkány - Kishartyán

KISBARKANY Id Nagybárkány KISHARTYÁN október 28: - A községben felvonulásra került sor, mely során Varga Ferenc elszavalta a Nemzeti dal című verset. A szervezők - Bocsó József, Csuka Imre és Csuka József, - létre akarták hozni a forradalmi tanácsot, de a lakosság nem támogatta az elképzelést. október 30: - Megalakult a forradalmi tanács. Elnöknek Antal Józsefet választották, míg általunk ismert tagok lettek: Csuka Imre, Csuka József, Juhász János, Juhász Jenő, Juhász Jó­zsef, Juhász Tihamér és Kovács József. október folyamán: - Megszervezték a nemzetőrséget, melynek többek között Antal József Gábor, Ferenc József, Juhász Béla, Juhász József és Varga Árpád lett a tagja. november 8: - A forradalmi tanács befejezte tevékenységét. Személyi adattár: Antal József Gábor: Kishartyánban született 1915. augusztus 21-én. Anyja neve Takács Mária, foglalkozása munkás. A forradalom alatt tagja volt a nemzetőrségnek. 1956 után közbiztonsági őrizetbe vették. Csuka Imre: Kishartyánban született 1916. január 26-án. Anyja neve Juhász Erzsébet, foglalkozása bányász. Testvérével, Józseffel együtt a helyi események egyik szervezője és a forradalmi tanács tagja volt. 1956 után preventív őrizetbe került. Csuka József: Kishartyánban született 1914. február 7-én. Anyja neve Juhász Erzsébet, foglalkozása bányász. A helyi események egyik szervezője és a forradalmi tanács tagja volt. 1956 után preventív őrizetbe vették. Juhász Béla: Kishartyánban született 1919. január 19-én. Anyja neve Juhász Mária. 1948 után tagja lett az MDP-nek. A forradalom idején nemzetőr volt. 1956 után közbiztonsági őrizet alá került. Juhász János: Kishartyánban született 1907. május 11-én. Anyja neve Antal Anna, foglal­kozása földműves. 1945 után tagja lett az FKgP-nek. 1956-ban forradalmi tanácstag volt. A bukás után preventív őrizetbe került. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom