1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19. (Salgótarján, 1996)
Salgótarjáni járás - Salgótarján
november 4: - Az orosz csapatok támadásának hírére ülést tartott a megyei nemzeti bizottság és a katonai tanács, ahol felmerült a város védelmének kérdése, de belátták, hogy ez lehetetlen. Ezért elhatározták, hogy az oroszokkal szemben nem fejtenek ki ellenállást. Ennek megfelelően visszatért Rétságra Deli főhadnagy alakulata, amely magával vitte az építőipari vállalat nemzetőrségének hozott fegyvereket is. A Deme Attila vezette nemzetőrség feloszlott. - A nemzeti bizottság megbeszélést folytatott a budapesti harcok hírére aktívabbá vált pártvezetéssel és megállapodtak abban, hogy két gépkocsit a párt megkap, de azt nem használhatták fel pártszervezési célokra. - Először jelent meg rendes formájában, négy teljes oldalon Nógrád megye új demokratikus lapja a Nógrád Népe, mely közli Mlinarik István „Akcióegységet" című cikkét, amelyben beszámolt a két nappal korábbi miskolci útjáról. - A délutáni órákban mintegy 100 fős, részben fiatalokból álló csoport fegyvert követelt a megyei kiegészítő parancsnokságtól. - Felgyorsult a Kádár-hű karhatalom szervezése. Öt fős karhatalmi parancsnokság alakult Árvái Mihály alezredes vezetésével, melyben helyet kapott Antal őrnagy. Béres százados, Mákos István százados és Szabó István rendőrőrnagy. november 5: - A szovjet beavatkozás hírére a volt tanácsi- és pártfunkcionáriusok, a leváltott üzemi vezetők este - mintegy 70-80-an - abban az SZMT székházban gyülekeztek, ahová november 1-én „önként" átköltöztek. Kerner Lajos, Laukó György és Vájó István hívására Nagybátonyból ide érkeztek meg többek között a Mrázik testvérek, valamint Szakai Sándor bányamérnök, Tanyai Ferenc bányaüzemi igazgató, Vallach László vájár. A megjelentek azon kezdtek vitatkozni, hogy mit csináljanak. Egyesek azt javasolták, hogy hívják be a szovjet csapatokat. Mrázik János viszont állítólag azt mondta: „kell nekünk olyan erőnknek lenni Nógrád megyében, hogy az ellenforradalmat leverjük". Ezt követően mentek át a BM megyei főosztályára az összegyűltek, ahol közölték Szabó István őrnaggyal, hogy támogatást kérnek tőle. Szabó 20 géppisztolyt adott át részükre. - Az MDP Nógrád Megyei Bizottsága (Sic!) felhívással fordult a megye bányászaihoz, építőipari- és közlekedési dolgozóihoz, hogy sorakozzanak fel a Kádár-kormány mögé, és azonosuljanak annak programjával. november 6: - A hajnali órákban a fenti csoport Darázs István százados vezetésével, a rendőrségtől kapott fegyverekkel megerősítve, megszállta a megyei tanács épületét és az ott tartózkodó nemzeti bizottság tagjait távozásra szólította fel. Az új megyei hatalmi szerv, az un. Nógrád Megyei Ideiglenes Munkás-Paraszt Forradalmi Tanács egyes vélemények szerint már az SZMT épületében, mások szerint a megyei rendőrkapitányságon, míg megint mások szerint csak a megyei tanács épületének hajnali birtokbavétele után alakult meg. Annyi viszont biztos, hogy ennek a tanácsnak az elnöke Mrázik János, tagjai pedig többek között Laukó György, Mrázik Rezső, Tanyai Ferenc és Vájó Ferenc lettek. 28