1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19. (Salgótarján, 1996)

Salgótarjáni járás - Salgótarján

Wagner Jenő. A munkástanács elnöke Lassan József, titkára Gerlei Andor lett. Rajtuk kívül még dr. Csillag Józsefet, Pödör Mihályt és dr. Verebélyi Gyulát választották be az 5 tagú ún. intézőbizottságba. - Megválasztották a 33. sz. AKÖV salgótarjáni telepének ideiglenes munkástanácsát. Tagjai voltak többek között Dancsák János, Demény Mihály, Dudás Benjámin, Fiikor József és Kövér Mihály. - Az ideiglenes forradalmi nemzeti tanács ülésén Mlinarik István, a megyei tanács nép­művelési osztályának művészeti csoportvezetője követelte, hogy a tanács fogadja el az üzemek és intézmények küldötteinek követeléseit, melyek között a beadás eltörlése, a normák megszüntetése, a többpártrendszer, az orosz csapatok kivonulása szerepelt. A küldöttek a fenti pontok megjelenését szorgalmazták és kérték, hogy azok a másnapi megyei lapban jelenjenek meg. Erre azonban nem került sor. Az ülés folyamán felvető­dött a tanács kibővítésének gondolata és ezért elhatározták, hogy október 30-án széle­sebb alapokon álló bizottságot fognak létrehozni. - A Szabad Nógrádban megjelent a Hajdú-féle tanács felhívása, melyben kérték a lakos­ságot, „...hogy a rendet és nyugalmat, - amely alapja a szocialista demokratizmus to­vábbi kibővítésének és a legszélesebb népi alapokon nyugvó szervek megválasztásának - minden körülmények között biztosítsa. " - Pvácz Károly őrnaggyal, a BM megyei főosztályvezetővel történt megbeszélés után Bor­sos Pál alezredes, megyei kiegészítő parancsnok felhívást bocsájtott ki a rend fenn­tartása érdekében és közölte, hogy átvette a város összes fegyveres erőinek parancs­nokságát. - Az Északi Szénszállító és Szolgáltató Vállalatnál, illetve a hozzá tartozó üzemeknél megalakultak a munkástanácsok. október 29: - Miután - október 28-án - a kormány feloszlatta az ÁVH-t, annak megyei tisztjei, Rácz Károly őrnagy vezetésével a kora hajnali órákban felkeresték Hajdú József MDP me­gyei első titkárt, és közölték vele, hogy átmennek Csehszlovákiába, mivel szerintük az országban az ellenforradalomárok átvették a hatalmat. Kérték a párttitkárt, hogy tart­son velük. Hajdú nehéz döntés előtt állt, de mivel a helyzet megítélésében egyezett vé­leményük, csatlakozott az ÁVH-sokhoz. Hamarosan elhagyták a megyei pártbizottság épületét és hajnali 4 óra körül Fülekre, majd onnan Besztercebányára távoztak. - „Új Forradalmi Nemzeti Tanácsot!" című felhívás jelent meg a Szabad Nógrádban, amelyben követelték a testület összetételének választások útján történő kibővítését, hi­szen „...Lehetetlenség, hogy hivatalból, választás nélkül üljenek benne egyesek, sőt ve­zessék is, amikor véleményük és az elmúlt napokban mutatott magatartásuk a For­radalmi Tanács feladataival szöges ellentétben áll. " - A Közgazdasági Technikumban tartották meg a pedagógusok küldöttválasztó gyűlését, ahol Lénárt Andort a gépipari technikum tanárát, Csurda József és Böszörményi taná­rokat választották küldöttnek a másnapi megyei nemzeti bizottsági választásra. Meg­fogalmaztak egy kiáltványt is, melyben követelték a megyei pártbizottság hatáskörének csökkentését. A gyűlésen vált ismerté, hogy Hajdú Józsefek elhagyták a várost és ekkor fogalmazódott meg az a követelés is, hogy az október 30-án megalakuló bizottság ve­19

Next

/
Oldalképek
Tartalom