1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19. (Salgótarján, 1996)
Pásztói járás - Jobbágyi
csatlakoztak, majd a gyűlés által elfogadott követeléseket egy bizottság vitte Salgótarjánba, az MDP megyei bizottságához. A gyűlést követőieg választották meg a 40 tagú munkástanácsot, melynek többek között tagja lett Bagó Béla, Boskó János, Brát József, Csernyi Pál, Kalmár Imre, Kecskés Endre, Lajtos László, Nagy Mihály, Ónodi András, Puskás Károly, Szarvas Ernő, Szilágyi Lajos, Szilva András és Zsidai Árpád. A munkástanács a gyár vezetésére létrehozta a 11 fős igazgatótanácsot, melynek elnökévé Szarvas Ernőt, általunk ismert tagjaivá pedig Bagó Bélát, Kalmár Imrét, Kecskés Endrét, Nagy Mihályt, Szilva Andrást és Zsidai Árpádot választották. Az esti órákban a községben felvonulásra került sor. október 28: - A gyári munkástanács sztrájkot hirdetett meg, mely november 4-ig tartott, majd a gyárvezetéssel együtt megkoszorúzták a község 1848-as emlékművét, ahol Szarvas Ernő tartott beszédet. Ebben párhuzamot vont 1848 és az 1956-os forradalom között. - A községi iskolában választották meg a falu forradalmi bizottságát, melynek elnöke dr. Mina Dezső lett. A testületbe delegálták többek között ifj. Fazekas Gábort és Nagy Saroltát. Megszervezték Homolya Gábor vezetésével a nemzetőrséget. Tagjai között szerepelt Győri Péter, Homolya Pál, Kiss Endre Pál, Monori István, Sági Imre. október 30: - Az ÁVH központi feloszlatásának hírére a gyár államvédelmis őrsége szétszéledt. október 31: - A Tömegcikk Művek igazgatótanácsa Nagy Mihályt nevezte ki az üzemi fegyveresek parancsnokává. A csoport létszáma 50 körüli volt és hozzájuk rendelték a rendészeti osztály 25 fős őrségét is. november 2: - Egy nagyobb bányászküldöttség kereste fel a gyárat lőszerért, de a munkástanács megtagadta annak kiadását. november 3: - Puskás Károly igazgató, Szarvas Ernő munkástanács elnök és Nagy Mihály őrparancsnok, a gyárban tárolt nagy mennyiségű lőszer biztonságos elhelyezése ügyében Budapestre utazott. A Kohó- és Gépipari Minisztérium elutasította kérésüket, ezért felkeresték a HM-et, ahol ígéretet kaptak a lőszerek biztonságos őrzésével kapcsolatban. november 4: - A reggeli órákban az aszódi páncélos alakulat 140 láda lőszert vitt el. Később megérkeztek a szovjet csapatok, de rövid idő múlva elhagyták a gyár területét. Az üzemi fegyveres csoport befejezte tevékenységét. november 5: - Végleg szovjet ellenőrzés alá került a Tömegcikk Művek. 196