1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19. (Salgótarján, 1996)

Balassagyarmati járás - Hugyag

Szabó Sándor: Honton született 1903. március 1-én. Anyja neve Gál Julianna. Iskolai végzettsége 6 elemi, foglalkozása kőműves. 1945 előtt állítólag a nyilas párt titkára volt. Tagja lett a forradalmi tanácsnak. 1956 után rendőrhatósági felügyelet alá helyezték. HUGYAG október 27: - Egy kis csoport tüntetésre szólította fel a község lakosait, majd eltávolították a köz­épületeken lévő címereket. október 29: - A lakosság egy része a templomtérről a tanácsháza elé vonult és kérte a vb-elnökét, hogy a hangoshíradón keresztül tájékoztassa a község népét a forradalmi tanács meg­választásáról és a tanácsi apparátus lemondásáról. Az épülettől ismét a templomhoz vonultak, ahol Antal Istvánné vb-elnök bejelentette lemondását, majd Renglovics Béla iskolaigazgató tartott beszédet. A szónok után Győri Sándor felolvasta a Budapestről hozott 16 pontos követelést. Ezt követően egy 5 fős jelölő bizottság javaslata alapján az alábbi személyek lettek tagjai a forradalmi testületnek: id. Bagdal István, ifj. Farkas János benécs, id. Ferenc János géza, id. Franc János, Galanits Béla, Győri Sándor anti, Győri Sándor szatmári, ifj. Holman István kóci, Holman István, Honti János, Horváth István, Pénzes Géza, Renglovics Béla, Sándor István burnya, Sándor István dobos, Varsi János és Vidamusz Béla. október 31: - A forradalmi tanács ülésén megválasztották a vezetőséget. A testület elnöke Galanits Béla, helyettese Varsi János, titkára Hoffman Imre lett. Tag lett továbbá Bagdal István, Győri Sándor anti, Renglovics Béla és Sándor István burnya. Határozatot hoztak a cu­korrépa kiosztásáról, és megbízták Galanits Istvánt és Varsi Jánost a nemzetőrség megszervezésével. november 1: - Riczi István bejelentette az SZDP-helyi szervezetének megalakulását. november 2. - A nemzetőrség és a néphadsereg megerősítésére toborzást tartottak. november 13: - A forradalmi tanács Ballá Lajost bízta meg a község képviseletével a járási-városi for­radalmi tanácsnál. 161

Next

/
Oldalképek
Tartalom