Újabb Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárból és az ország közgyűjteményeiből - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 18. (Salgótarján, 1993)
I. Madách Imrére közvetlenül vonatkozó dokumentumok (1823. január 21. – 1865. szeptember 16.) - 147. Madách Imre levele Frenyó Nándor nógrádszentpéteri evangélikus lelkészhez (Alsósztregova, 1862. június 19.)
/ = Az eredeti levél tulajdonosa Andor Csaba, eddig kiadatlan. K = MI-autogr. A levél tulajdonosa által felkutatott és rendelkezésünkre bocsájtott adatok alapján a levél rövid története: 1862-bcn a Nógrád Megyei Gazdasági Egyesületnek már hét szakosztálya volt. A 7. a "közgazdászán, statisztikai szakosztály", amelynek ülésérc hívta a levél címzettjét Madách Imre. Az egyesület eredményes működésének a szakosztályok sikeres tevékenysége volt a feltétele. Ezért lényeges, hogy Madách Imre lehetett a szóbanforgó szakosztály elnöke, vagy helyettes elnöke, aki a tervezett ülést összehívni kívánta. Ki lehet a levél címzettje Madách Imre lakóhelyének néhány kilométeres körzetében? A szóbajöhető feltételezést, hogy az Henrid Ágoston evangélikus lelkész volt, unokája Henrici Henriczy Bendegúz |ezt a névírást használta apjával együtt] oszlatta el, közölvén, hogy a gazdasági egylethez inkább anyai dédapjának, Frenyó Nándor nógrádszentpéteri evangélikus lelkésznek lehetett köze. mintsem apai nagyapjának, Henrici Ágostonnak. A címzett személyére végül a gazdasági egylet által Madách Imrének írt egyik hivatalos levél világított rá. 1863. november 24-én Balassagyarmaton választmányi ülést tartott a gazdasági egylet. Ennek az ülésnek kapcsán értesítette Szakáll Elek, az egylet titkára Madách Imréi, hogy a közgazdászat! és statisztikai főosztály választmányi tagja lett Frenyó Nándorral együtt (Id. jelen kötet 154. dok.). Mindkét levél lényegében azt is bizonyítja, hogy a Nógrád megyei Gazdasági Egyesület szakns/lályai nemcsak léteztek, hanem működtek is. A Madách /mre-Frenyó Nándor kapcsolatot egészíti ki az a családi hagyomány, miszerint Madách Imre 1861-es korteshadjáratát Frenyó Nándor szervezte. "A címzett Frenyó Nándor a kövi Frenyó család tagja, önéletrajza szerint 1814. október 19-én született Nagysztracinban; édesapja Frenyó András, édesanyja Fábry Mária volt. Előbb Rozsnyón tanult, majd Pozsonyban, Eperjesen, végül Jénában. Széch Sámuel mellett volt segédlelkész, mígnem Szeberenyi püspök 1843. augusztus 9-én pappá szentelte. Később fia, Frenyó Gyula is lelkész lett, s az ő lánya, Frenyó Irén réx'én, akit Henrici Ágoston fia, Henriczy Béla vett nőül, rokoni kapcsolatba került a két család." (Andor Csaba összeállítása) Alsósztregova és Nógrádszentpéter közelsége alapján feltételezhető, hogy Madách többször is megfordult ott, bár azt nem ismerjük, hogy Frenyó Nándorral való kapcsolata mikor kezdődhetett. (FALUSI GAZDA 1859. IX. 6. 280-281. p., 1860. VII. 31. 190. p., MARUZS MÓNIKA: Adalékok a Nógrád Megyei Gazdasági Egyesület történetéhez. In: Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve VIII. St., 1982. 124., 128. p., Gazdasági Lapok 1862. IV. 20. 267. p., MÖM II. 1150. p., Evangélikus Országos Levéltár, Bányai Evangélikus Egyházkerület ordinációs anyakönyve 1843-LXIII. 338. old.) (Andor Csabának ezúton köszönöm, hogy a levelet és az adatokat rendelkezésemre bocsájtotta.) 304