Újabb Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárból és az ország közgyűjteményeiből - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 18. (Salgótarján, 1993)
I. Madách Imrére közvetlenül vonatkozó dokumentumok (1823. január 21. – 1865. szeptember 16.) - 104. Madách Imre válasza a császári-királyi megyei törvényszéknek Body Ede losonci kereskedő végrehajtási kérelme tárgyában (1857. november 27.)
Tck. Cs. K. megyei törvényszék. Boldogult Jankovich Antal úr hagyatéka után járó százalék fedezésére ideiglenesen a massa részéről 12000 néhány száz forintnyi öszvegről szólló úrbéri papirosok tétettek le a Tekintetes törvényszéknél 1 . Miután a' fizetendő százalék már jó ideje 6000 néhány száz p. forintba megalapitatotl, de kifizethetése mind eddig a T. megyei törvényszék álltai azon oknál fogva fel függcsztelett, mivel némely kérdések így a' többi közt az is leg főbb rcvísió alá terjesztetett váljon csak azon javak tartoznak e a nevezett hagyatékhoz, melyek százalékolás alá jöttek, vagy Gömör megyében fekvő más javak is, mellyek eddig B. Vécsey Eleonóra asszony hagyatékához tartozóknak vétettek. Oda terjed alázatos kérésem a tömeg részéről hogy nevezett le tett úrbéri papiroknak nevemre clausulasis (?) melletti kiadatását, 's a' százaléknak kifizetését elrendelni mielőbb annál inkább méltóztassék, mivel a' nevezett kötelezőknek további(?) letéteményben maradása a tömegre igen káros, nem használtatván a' felesleges 's vissza jövendő som mát. Továbbá a' fent érintett környülmény sem igazolja a' további letartóztatást, mert ha fel téve a legfőbb revísionak az lenne az eredménye, hogy a' nevezett Jankovich Antal féle tömeghez még a gömöri javakból is tartozik, ezen javakhoz szinte tartoznak úrbéri kötelezők, mellyek az azokért járó százalékot szinte bőven fedezik, s szinte a T. törvényszéknél vannak. T. Megyei Cs. K. : Törvényszék 4314/civ 1857 sz. végzésre van szerencsém a mellékletek vissza csatolása melleü nyilatkozni hogy kívánt iromány nálam nincs, de ha létezik az illető Jankovich Család családi levéltarában lehet, mcllybcn nekem mint nem családbelinek semmi keresetem nincs, kivévén hogy olly okiratokat, mellyek a tömeg védelmét sőt(?) esetében a kezelését érdekelhetik, a családtagoktól előkérhetek. Egyébb iránt a folyamodó plébános úr igényét az összegre senki sem hozza kiadásba, s az rendesen fizettetik. Tekintetes Cs. K. Megyei Törvényszék! A füleki sz. hivatalnak 3417 sz. alatti beadványára hozott 5015/857 civ Törvényszéki végzés következtében van szerencsém következőleg nyilatkozni: Azon egész nyilatkozatot, mellyct T. Kéczery István ügyvéd Úr a' szolgabírói hivatal előli tett s ennek beadványában foglaltatik magaménak fogadom, és annak értelmében kérem a T. Cs. Kir. Megyei törvényszéket rendelkezni, az 1° pont alatt foglalt 91 f. 52 jómagának a T. Szolgabíró úrnak nyilatkozata szerint is nem a' masszát de egyenesen Jankovich Miklós urat illetvén, ezt nem értem hogy kívánja mégis a(?) massán cxcquáltatni, 's az ellen ezennel tiltakozom. A 3 lk ponti tartozás pedig olly külömböző természetű az adótól, s olly nagy öszvegnek látom, hogy arra az adó beszedésnél kivételesen megengedett egyszerű eljárási alkalmazhatónak nem vélem, s bővebb megvizsgálását igényelni vagyok kénytelen. Mind ezen bonyolódott ügy elintézéséi mint az adónak jövendőben miként leendő fizetését a' massa részéről azomban leg czélirányosabban elintézhetőnek vélem a T. Cs. k. törvényszék álltai f, hő 27 en mikoron a számadások s át vetél végett mint T. Károlyi János volt kurátor urat mint engemet személyesen a Törvényszék előtt meg jelenni rendel J - OL P 4SI. 29. cs. 1. t., eredeti, kiadatlan. 222