Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

VII. TÁRSADALMI ELLENÁLLÁSI TECHNIKÁK FORMÁLIS SZERVEZETEK NÉLKÜL - 3. Varga Éva: Társadalmi konfliktusok és megmaradási technikák az északi határszél néhány községében

Az 1941-től 1949-ig tartó időszakban azt az első pillantásra meglepő tényt láthatjuk, hogy a háborús veszteségek ellenére népességszámcsökkenés csupán Vámosmikolán mutatható ki, s ez is csekély mértékű: mindössze 7 főj. Nagybörzsönyben a lakosság száma 23 fővel, Letkésen pedig 83 fővel növekszik, ami az utóbbi esetben az összes lakosok kb. 10 %-a. A jelenség magyarázatát a csehszlovák-magyar lakosságcsere folyamatában, a németség elleni kollektív büntetési intézkedésekben, s nem utolsósorban "bz e folyamatokkal szembeni sikeres és kevésbé sikeres védekezési akciókban kell keresni. Vegyük sorra e szempontok alapján a három települést! Nagybörzsönyben a háború-szedte áldozatok száma nem volt csekély, hiszen a magyarok és németek egyaránt elvitték innen a maguk katonáit. Ráadásul a németeket a magyar és német hadvezetés egyaránt idegennek tekintette, s az ágyútöltelék szerepét szánta nekik. Az ő számukra csodaszámba ment, ha életben hazatértek. Ekkor azonban újabb csapások sorozata érte őket. Néhányan el sem jutottak Nagybörzsönyig, mert a nagyobb városokban elsősorban Pesten - összegyűjtötték őket, s itt kerültek igazoló bizottság elé. Az eljárás ilyen esetben sokáig elhúzódott és kimenetele a lehető legesetlegesebb volt. Közben a községben is megindultak az igazolások. A visszaemlékezők - sok esetben még azok is akik egyáltalán nem voltak az ügyben érintettek - úgy emlékeznek, hogy tökéletesen kiszámítahatatlan volt, kivel mi történik, kit igazolnak és kit nem. E tényt elsődlegesen a bizottság összetételével magyarázzák. Bizonyára van is ennek némi alapja, hiszen a bizottság tagjai között nemcsak hogy a nincstelen helyiek képviseltették magukat, akiknek semmiképpen sem az elfogulatlanság volt a legjellemzőbb tulajdonsága, de helyt kaptak itt a faluban ekkoriban már egyre nagyobb számban megjelenő idegenek is. Mindenképpen elmondható, hogy az egyes személyek megítélésében az anyagi helyzet, a földtulajdon és az állatállomány nagysága döntő szempont volt. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy húsz-huszonöt hold feletti birtok nemigen volt a községben, a még közelben lévő egyházi birtok pedig nem került felosztásra, csupán államosításra, így a földosztások során nem maradt más szétosztanivaló, csak a háborús bűnösnek nyilvánítottak földjei. A földéhség így eleve erős befolyást gyakorolt a bizottság tagjaira, ami azután még fokozódott a Csehszlovákiából az üldöztetések elől menekülők egyre nagyobb tömegeinek megjelenésével. Ők nagyobb részt nem a 47-ben aláírt csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezmény keretem belül, legálisan érkeztek, hanem már ezt jóval megelőzve, egyesek már 45-től, hátukon a legszükségesebb, sebtében összekapkodott holmikkal, a házat, földet, gazdasági fölszerelést odahagyva szöktek át az általuk jól ismert határrészeken. Hiszen ahogy nálunk a németek kollektív felelősségrevonása zajlott, részben kitelepítések, részben internálások formájában, úgy igyekezett a csehszlovák kormány részben diplomáciai lépésekkel, részben megtorló intézkedésekkel, vagyonelkobzással, internálással és erőteljes magyarellenes propagandával megszabadulni a szlovákiai magyaroktól a Csehszlovák nemzeti állam megteremtésének zászlaját lobogtatva. S mivel ez a népvándorlási mozgalom szerény becslések szerint is legalább 150-200 ezer személy betelepülésével, s ennél lényegesen kevesebb magát szlováknak valló kitelepülésével járt, a Magyarországra érkezettek letelepítésének és ellátásának gondja egyre inkább a német lakosság szintén kollektív megbüntetésére: kitelepítésére inspirált a nagy politika és a helyi politika szintjén egyaránt. A két folyamat erősítette egymást. A helyzetet súlyosbította, hogy az eredetileg Magyarországról kitelepülni szándékozók folyamatosan visszavonták ilyen irányú kérelmeiket, s a már kitelepültek közül sokan visszaszöktek, visszaszivárogtak. Mindezek miatt a lakosságcserére vonatkozó hivatalos adatok meglehetősen megbízhatatlanok. Jellemző pl. hogy 1948-ban az e tekintetben egyik legfrekventáltabb Nógrád-Hont vármegyében hivatalosan 99 ki- és 13 betelepült családot tartanak számon, miközben egy másik, nem az egész megyére vonatkozó kimutatás csak négy németlakta községben 113 Szlovákiából érkezett telepes családról tud. 373