Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

V. AZ IPAROSODÁS TÁRSADALMI KONFLIKTUSAI - 6. Szulovszky János: Presztizs és propaganda, avagy a folklór mint konfliktusoldó eszköz

fűződő, egymással ellentétes hiedelmekkel; kísérletet kell tenni a szokáscselekvések értelmezésére is. A leglényegesebb szokáselem megnyálazott újjal a gomb megnyomása, illetve fogása. A nyál a rontáselhárítás egyik eszköze,

34 a gomb megnyomása voltaképpen önmagunk belevetítése egy zárt, mágikus körbe, amelynek a gomb ad keretet. A mágikus kör pedig tudvalevően elzár attól, akitől vagy amitől félünk. Ha a néphit szerint a kéményseprő szerencsét hozott volna már a kezdetekben is, akkor miért volt szükség a védekező gesztusokra? Ez az ellentmondás csak úgy oldaható fel, ha azt feltételezzük, hogy eleinte úgy vélték, szerencsétlenséget jelez a vele való találkozás, s idővel megfordult az előjel. (A dolgok, jelenségek önmaguk ellentétébe való átcsapása a kultúrában nem egyedi jelenség.) Az előjelváltás pillanatát mutatja az a már idézett gömöri adat, mely szerint újév napján nem érvényes a negatív jelleg. Ha elfogadjuk a fentieket, érthető az is, hogy a gomb megfogása a gomb megnyomásának a csökevényesedése. Amikor eredeti értelmét fokozatosan elvesztette a kéményseprővel való találkozás, a gombfogás megváltozott értelmű és funkciójú szokás lett. Most már csupán az a kérdés, minek a hatására történt az előjelváltás? Az önkép: A társadalomban élő emberek, csoportok több-kevesebb tudatossággal törekednek valamilyen image kialakítására. A kéményseprőknél ez az igyekezet meglehetősen erőteljes és átgondolt volt. Az önmagukról kialakított kép terjesztésének az újévi kéményseprő falinaptár volt a legfontosabb eszköze. Az általam ismert legkorábbi darab a 19. század első éveiből való.35 Eddigi kutatásaim alapján úgy tűnik, a falinaptár ajándékozásának szokása az 1840-es években kezdett mind jobban elterjedni. A naptárak versikét rendszerint a kéményseprő mesterség nehéz, veszélyes és áldozatos voltáról, a köz érdekében végzett megelőző tűzrendészeti tevékenységük fontosságáról szóltak. 1854-ben például így: Földi pályánk egész folyta Nem egyéb, mint védelem: Házikókban, palotákban Segitségüng (sic!) ott terem. Ha lobogva kandalóból A vészes láng kirohan, Mégvívunk a füst-Özönnel S oltunk, míg csak szikra van S mint a villám sebbel-lobbal Mászunk meg kéményt, kürtőt; Megvetjük a tűzoszlopot, A sírunkká lehetőt. A láng szürnyű dühe ellen Mindent híven védve meg, 34. Ld. pl. WLISLOCKI Henrikné: Nyál és köpés a magyar néphitben. Ethnographia, VII. 1896. 460-465. p.; KOVÁCS János: A kuruzslás eszközei a szegedi boszorkány-perekben. Ethnographia, IX. 1898. 355., 360. és 363. p. Helyesen mutat rá SZENDREY Zsigmond, hogy a nyáltól külön kell választani "a sokszor csak színleges köpés-í, mert ez nem eszköz, hanem eljárásmód, amelynek eredete és célja egészen más, mint a nyállal való lekenésnek". SZENDREY Zsigmond: A növlny-, állat- és ásványvilág a varázslatokban. Ethnographia, XLVIII. 164. p. 35. Az Országos Széchenyi KönyvtárAprónyomUtványok Tárában. 315