Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

V. AZ IPAROSODÁS TÁRSADALMI KONFLIKTUSAI - 4. Gajáry István: Modern ipari–társadalmi konfliktusok hiánya, avagy miért nem fejlett a budai ipar a reformkorban

A technikai feltételeket, körülményeket tanulmányozva furcsa eredményre jutottam, bár a rendelkezésemre álló hagyatéki leltárak a szükségesnek csak töredékét jelenthetik. A gyámok csupán az állóeszköz-jellegű szerszámokkal rendelkezett, egyéb termelőeszközei az alkalmazottak tulajdonában lehettek - vagyis bedolgozókról lehetett szó -, miután ezeket a vagyonleltárakban nem lehet fellelni. (A gyárnokok ugyanis legényekkel is dolgoztattak, akiknek vándoridejébe elismerték az így ledolgozott időt.) A technikai fejlődést is meghatározta ez a körülmény, hiszen a legények birtokában nem lehetett komolyabb, fejlettebb termelőeszköz. A technikai és társadalmi körülményeket meghatározta az is, hogy igen sok napszámos is dolgozott ezekben az üzemekben, akiknek semmiféle jogviszonyuk nem volt a gyámokkal szemben, azon túlmenően, hogy dolgoztak nála. Ez a körülmény is jól tükrözi azt, hogy céhes termelési keretekből kinőtt üzemekről van szó. Csak az 1840-es évek elején készült el Pesten az első olyan üzem, amelyik gőzgépet használt, s ez a Hengermalom volt. Ezzel indult meg az a fejlődési folyamat, amelynek eredményeként sorra állítottak fel gőzgépeket, de Budán, az 1850-es évek végén még mindig csak 12-13, főként kisteljesítményű gőzgép működött, természetesen beleértve a legjelentősebbeket, a gőzmalmokat is. Mindez mutatja, hogy a gyárnokok a gazdasági fejlesztésnek egy olyan módozatára tettek kísérletet, ami a meglevő társadalmi- gazdasági- és technikai keretek között a termelés nagyságának növelését tűzte célul maga elé. S tették ezt olyan módon is, hogy alkalmazottaik egy jelentős része, sokszor akár kétharmada (!) - amint azt a 18. század vége óta a konfekcióiparban már ismert tény - bedolgozó volt, aki a termelési folyamatnak nyilvánvalóan csak egy töredékét végezte el. Ez arra utal, hogy a gyárnokok egy része elsődlegesen a munka megszervezésével volt elfoglalva, beleértve a nyersanyag beszerzésétől az egyes részfeladatok elvégzésén át a kereskedőnek történő átadást is. Ugyanakkor sem a technikai fejlesztésre nem fektettek súlyt, sem arra, hogy a kereskedelembe valamilyen formában és mértékig beleszóljanak, viszont - a jelek szerint - a kereskedelem sem akart beleszólni az ipar ügyeibe, vagyis az ipari vállalkozásokban a kereskedelmi tőke jelenlétét nem lehet kimutatni. Mire alapoztak akkor ezek a gyárak, nagyobb üzemek? Ez a kérdés a ruházati iparnál tulajdonképpen másodlagos is, hiszen ennek termékeire mindig volt vevő. Ezek mellett volt egy enyvgyáros, de ez mint egyetlen vegyi alapanyaggal foglalkozó iparos, feltehetően megfelelő piachoz jutott a fővárosban. A Krisztinavárosban volt Müller Fülöp kocsigyára, ahol a különböző szakmák képviselői mintegy láncra fűzött szerkezetben termeltek, dolgoztak, egészen Müller visszavonulásáig, illetve veje, a pesti Kölber hasonló gyárának előtérbe kerüléséig, amiután a budai gyár rövid idő alatt elsorvadt. Ezek után maradt 3 fontos bőrgyár, amelyekről viszont tudható, hogy termelésüket elsődlegesen hadiszállításokra, katonai megrendelésekre építették. Ez annál is fontosabb, mivel ezek az üzemek nem készterméket, hanem félkészárut, esetleg csak nyersanyagot állítottak elő továbbfeldolgozásra, amit az állam mindig előbb tudott nagy mennyiségben felhasználni, mint a kis mesterek. Ez igen jó mutatója a korabeli iparos-mentalitásnak, ugyanis nyugaton ekkor a fő megrendeléseket már a kereskedők révén bonyolították, s a kereskedelmi tőke már erősen érdekelt volt az ipari teljesítmények növelésében. Ugyanekkor Pest-Budán a fő megrendelő az állam, s ritka kivételként egy-egy iparos kísérli csak meg a kiugrást, több-kevesebb sikerrel, s hosszú távon általában eredménytelenül. Ennek persze oka volt az is, hogy a kellő piaci feltételek kialakulását/kialakítását erősen akadályozták a jogi feltételek hiányosságai is. Pl. a betáblázások csak egy 1723-as, egymondatos törvény alapján kerültek bejegyzésre, az 1840. évi első magyar csődtörvény előtt az osztrák csődtörvényt alkalmazták, viszonylag kevés eredménnyel. Mindebből következik, hogy ezek az emberek elsődlegesen az államra számítottak megrendelőként, tehát az állam jelentette számukra a piacot, amennyiben ez egyáltalán piacnak tekinthető. Végezetül nézzük meg azt, hogy ebben az időszakban miért nem változtak és miért nem változhattak ezek a körülmények. Ezek az emberek nemcsak a technikai és gazdasági 303