Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

V. AZ IPAROSODÁS TÁRSADALMI KONFLIKTUSAI - 1. Vári András: Regálékonfliktusok: urak, parasztok, bérlők

A megoldás kettős volt: egyrészt a birtokigazgatási rendszer modernizálása, bürokratizálása jelentette, másrészt a fent vázolt, csak üggyel-bajjal ellenőrizhető gazdasági tevékenységek bérbeadása és ezen keresztül az igazgatás terhétől és költségeitől szabadulás egy csekélyebb, de biztos jövedelem mellett. A két megoldás nem feltétlenül illett harmonikusan össze: a birtokigazgatási apparátus szervezeti határain belül fegyelemre és részletes elszámolásokra szorított tisztek kifelé, a kisebb ellenállás felé, a birtokigazgatásnak alávetett, függő helyzetű parasztgazdák és más gazdálkodó alanyok irányában keresték a gyors meggazdagodás útjait. A legcsalogatóbb prédát pedig a legnagyobb jövedelem koncentrációt megvalósító bérlők jelentették a ragadozó étvágyú gazdatisztek számára. Ez volt egyben a társadalmi konfliktusok egyik alaptípusa is: ám a bérbeadó képviselője, végrehajtó közege és a bérlő közti konfliktus sem nem tipikusan magyar, sem nem valamilyen későfeudális jelenség, inkább a bérleti rendszer általános velejárója. Az ilyen típusú konfliktusok számát viszont jelentősen szaporíthatta a jogok, kötelezettségek és szolgalmak elnagyolt vagy hiányzó megállapítása, ami egyrészt a polgári magántulajdon-fogalom hiányából és ezzel is összefüggésben a gazdasági tevékenységet szubszidiárisan, a tételes jogszabályokat kiegészítő érvénnyel szabályozó, élő és alkalmazott szokásjogból fakadt. így a szerződések szövege a reformkorig csak nagyon ritkán tartalmaz vis maior klauzuát. A bérlő és bérbeadó felelőssége a bérlet egyes részeinek javítási, fenntartási, illetve felújítási költségeit illetően nincs kellően elhatárolva.

3 Az is sajátosan magyar vonás, hogy a regálé-jogok olyan széles tevékenységkörre terjedtek ki, hogy a bérlet nemcsak akkor jelentette több regálé összefűzését egy. "üzembe", ha ezt a forgalom indokolta (pl. egy mezővárosi kocsma kombinálását mészárszékkel, bolttal, sóárendával), hanem akkor is 3-4 regálé jellegű jogot kellett biztosítani magának a bérlőnek, ha egyszerűen a bérelt telep, berendezés stb. "működési feltételeit" akarta megteremteni. így pl. az erdők mélyén eldugott üveg- és hamuzsírhuták legényeinek ellátására többnyire kocsmajogot is bérelt a hutabérlő. Arra már többnyire nem futotta tőkéjéből, hogy erdőket is bérbevegyen, a szerződésben rendszerint vagy azt kötik ki, hogy az uradalom meghatározott mennyiségű tűzifát szállít, vagy azt, hogy az uradalom tartozik vágnivaló cserjést, harasztot "mutatni" (kijelölni) a bérlőnek. A bizonytalanság ilyen halmozódása persze még újabb lehetőségeket nyújtott a gazdatiszteknek: a Károlyiak egyik udvarbír áj ának például sikerült kétszer egymásután kiszorítani az 1750-60-as években a válaszúti üveghutát bérlő zsidót, és végül is csődbejuttatta.

4 Állítható, hogy a regálébérlőknek létformája volt a konfliktus, és nem is csak'a fenti típusú, gazdatiszt-bérlő összecsapások miatt, melyeket - a hazai súlyosbító körülmények ellenére - a bérleti rendszerekre általánosan jellemzőnek, és nem a sajátosan magyar vagy későfeudális viszonyokban gyökerezőnek vélem. Emlékezzünk rá: a regálék, és a regálék analógiájára kezelt kereskedelmi és iparűzési jogosítványok kizárólagos jogot jelentettek valamilyen tevékenységre egy adott területen.

5 Ez egész Közép-Európában (osztrák-cseh, bajor, porosz területek) így volt, de a magyar királyságban jóval szélesebb tevékenységkörre vonatkoztak és kb. 50-100 éwel tovább maradtak fenn a regálék. A regálék monopol jellege szembeállította a bérlőket a vidéki gazdasági élet minden más szereplőjével.

6 A jobbágyokkal szemben a regálék kizárólagosságának védelmét, a pálinka- és borcsempészetet, illetve a szomszéd településeken illetve határrészeken fekvő "külső" kocsmákban való italfogyasztás 3. A XVIII. századi szerződéstípusok jól szemlélhetek: PETÁNOVICS Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai (1772-1793). In: Zalai Gyűjtemény 17. sz. Zalaegerszeg, 1981. 4. A szerződéseket és a zsidó bérlő keresetét a hutamester ellen ld. OLK P 1531. No. 85. 5. Ex a kizárólagosság odáig ment, hogy 1773-ban ismételten elrendelték a falusi bíráknak, hogy a más idegen földesurak promontóriumain termett borukat a lakosok még saját házi fogyasztásukra sem hozhatják be az uradalomba. OLK P 1531. No. 58. 6. OLK P 1531. No. 1316. 278