Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

III. KONFLIKTUSOK A HELYI TÁRSADALOMBAN - 5. Labádi Lajos: Viharos tisztújítás Szentesen a kiegyezés után

zajuk kötődők szűk rétege alkották; a másik oldalt a parancsuralmi rendszert elutasító, passzivitásba vonult "kompromitáltak", mögöttük az 1848 emlékét őrző tömegekkel. A két ellentétes tábor először a rövid 1860/61-es alkotmányos időszakban került nyíltan szembe egymással. Kiélezett küzdelemre nem került sor, mivel az 1848-as alkotmányosságot visszakívánok túlsúlya elsöprő volt. Az abszolutista hatalmat kiszolgálók hivatalaikat elvesztve időlegesen háttérbe szorultak. A provizórium idején (1862-67 között) ismét a többségi tábor került alulra, de már nem passzív szemlélőjeként az eseményeknek. Bizonyították ezt a Váltsági és Gazdasági Bizottmány - amelyben a 61-es alkotmányosok többséget élveztek - és a kinevezett városi tanács közötti heves csatározások. Minőségi változásnak számított, hogy az ún. "alkotmányos-párt" vezetői - akik a provizórium idején megtagadták a hivatalvállalást a küzdelembe egyre fokozottabb mértékben bevonták a tömegeket. A különböző címen kieszközölt nyilvános népgyűléseken sikeresen aktivizálták a város lakosságát a provizórikus tanács ellen. Ebben Oroszi Miklós, volt 1861. évi polgármester játszotta a főszerepet, aki meghonosította azt a gyakorlatot, hogy a templomok előtti híresztelő helyekről rendszeresen a nép elé tárta a város közérdekű ügyeit. Fellépéseivel döntő befolyást nyert a közvélemény alakítására. Népszerűsége egyre nőtt, különösen a kisparaszti rétegek körében, mivel beszédeiben hangot kaptak azok az elfojtott vágyak, melyek az úrbéri terhek megváltoztatására, az adók csökkentésére, a volt földesúr által zálogban tartott földek visszaszerzésére vonatkoztak. Ugyanakkor személyével szemben egyre tartózkodóbbá váltak az addig vele egy táborba küzdő értelmiségiek és a város módosgazda elemei. Ez az 1865. évi országgyűlési képviselőválasztáskor vált nyilvánvalóvá, amikor a nép jelöltjének számító Oroszival szemben az említett rétegek saját jelöltet állítottak a régi népvezér, a volt 1848. évi polgármester - Boros Sámuel - személyében. Próbálkozásuk kudarcot vallott, Oroszi a választásokon elsöprő győzelmet aratott. A kisebbségi alkotmányosok fellépésének súlyos következményei lettek. A választási küzdelem során ugyanis hozzájuk csatlakoztak a volt abszolutista és provizórikus tisztviselők, és mivel ezt nem hárították el, a város közönsége előtt rendkívüli módon lejáratták magukat. Ettől kezdve egy táborba sorolták őket a provizoristákkal, amely azt jelentette, hogy a közvélemény megvetése kiterjedt az "intelligenciára" és a város módosgazda elemeire is. A rendezett tanácsi választások küszöbén tehát nem a politikai meggyőződés szerint kialakult csoportok kerültek szembe egymással, hanem eltérő állású és érdekű társadalmi rétegek, korabeli szóhasználattal élve: a "nép-pártja" és az "urak-pártja". A tét pedig az volt, hogy a néppárti többségnek sikerül-e saját jelöltjeiből megalakítania a város új tisztikarát és képviselőtestületét, kiszorítva a város önkormányzati irányításából az értelmiségi és a legvagyonosabb elemeket. A választásokat megelőző korteskedések tovább növelték a szakadékot a két tábor között. A nép körében általánosan elterjedt meggyőződéssé vált, hogy az értelmiség és a velük tartó módos gazdák összejátszanak a földesurakkal, pénzt és jószágot kapnak azért, hogy a várost ismét az uraságok birtokába juttassák. Uralkodó jelszó volt, hogy a "diplomás urak" eladják a várost és annak jogait, tehát nem szabad rájuk szavazni. Több helyen elhangzott az is, hogy az urakat agyon kell verni. A néppárti gyűléseken a "népfenség" eszméjére hivatkozva hirdették a nép alsó osztályának hivatását az igazgatásra. Az egyik pártvezér - ifj. Bartha János - megfogalmazása szerint: "A tálas éppen olyan okos ember, mint az ügyvéd, eleget uralkodott már az arisztokrácia, uralkodjék ezentúl a népfenség!" A néppártiak nyiltan hangoztatták, hogy mellettük van a "nyers erő", azaz a nem választók tömege is, tehát nem kell félni, sőt a célt erőszakkal is ki kell vívni. Az "urak-pártját" reakcionárius pártként emlegették, az összejöveteleik helyéül szolgáló kaszinót pedig a "reakció fészkének" titulálták.

4 4. Szegcdi Híradó, 1867. december 8., 12., 19., 22.; 1868. január 2-, 5. 178