Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
IV. A POLGÁRI TÁRSADALOM BÁZISA, IDEOLÓGIÁJA – TŐKÉS RÉTEGEK, NEMESSÉG - 9. Szécsényi Mihály: A szélsőjobboldal társadalmi bázisa az 1935-ös debreceni választásokon
368 mellékletet.) Már a városárok 1862-ben történt betemetése előtt -- azzal párhuzamosan és mindkét oldalán ~ a kevésbé tehetős polgárok, iparosok, gazdák, egészségtelen és sűrű beépítésű övezetet hoztak létre, elsősorban a város keleti — észak-keleti határa mentén. /10/ Az ún. " újsorosi házak " sorai után, az olykor több évszázados múltú kertségek területén és az addig névtelen részeken is megindult egy rendezetlen, laza beépítésű övezet kialakulása. /11/ Az olcsóbb telkek a központtól távolabb helyezkedtek el. A legalacsonyabb áron a belvárostól keletre eső rosszabb minőségű, homokos földeket lehetett megvásárolni. /12/ Erre a várostól keletre eső és akkor még szabad területre telepítették 1892-ben Debrecen legnagyobb ipari létesítményét: a Magyar Államvasutak Gépjavító üzemét, népszerű nevén a vagongyárat. Az új gyár mellé lakótelepet, ún. MÁV-kolóniát is építettek a vasutasok részére, amit az első világháború után tovább bővítettek. A munkáslétszám a háború alatt elérte az 1.553-at, ami 1934-re 65 főre csökkent. /13/ Ide települt a második legnagyobb ipari üzem: a Dohánygyár is, amely 1930-ban 7-800 munkást foglalkoztatott, azaz a gyáripari munkások 1/5-ét. /14/ Ezek a létesítmények képezték Debrecen keleti ipari negyedének alapját, környezetükben a munkaerőt biztosító telepekkel, külvárosi negyedekkel. Ezen a területen, az elhanyagolt Olajütőn belül jött létre Debrecen egyik "igazi " nyomornegyede. A város tulajdonát képező telepen a legelesettebb emberek Kísérelték meg -- engedély nélkül -- " otthon " teremtését. A történeti városmagtól nyugatra, dél-nyugatra élő lakosság földrajzi környezete kedvezőbb volt. Az itt található feketeföld intenzívebb gazdálkodást tett lehetővé. Sajátos módon mégis itt, Debrecen " folyójától " a Tócótól nyugatra jött létre a legnagyobb nyomortelep: a Téglavető. Erre a területre települtek ugyanis Debrecen téglagyárai, mert itt — a balmazújvárosi és a kishegyesi utak mellett —; állt rendelkezésre elegendő anyag a téglaégetéshez. Ez képezte a helyi építőipar alapját. A Téglaégető és a kisebb Vulkán-telep területére -- a gyárakhoz közel — a legnehezebb segédmunkákat végző szakképzetlen napszámosok, vagy semmivel sem rendelkező nincstelenek települtek le és építették föl nyomortanyáikat, minden tervszerűség és engedély nélkül. A második világháború idején már 5.000 ember élt itt. A külterületnek számító telepről, térképet is csak 1930-ban készítettek először... /15/ A századforduló környéki iparosodás és a városszerkezet átalakulása még a korszakunkban is zömmel első generációs debreceni ipari munkásság mentalitásában mutatkozott meg elsősorban. Balogh István véleménye szerint: " A XIX. századvégi parcellázások és a szőlőskertek betelepülése, olcsó és sokszor egészségtelen helyekre települt kis telekhez, házhoz juttatta őket. Debrecen óriási területen elszórt telepein ők laknak kispolgári házakban, kispolgári életszemlélettel ". /16/ Érnek a kialakulását a város is elősegítette, amikor az anyagilag erőtlen kisemberek építkezését kedvezményes telekjuttatással igyekezett előmozdítani. Ezért 1924-25-ben Debrecen legérdektelenebb területét -- az Olajütő környékét -a homokbuckás kincseshegyi részt osztották ki házhelyeknek. /17/ A folyamat végeredményeként a történelmi Debrecent, széles ívben fogták körbe a 20. század első évtizedeire, az ipari és agrárproletáriátus telepei. A keleti oldalon a Csapókert, a Kincseshegy, az Olajütő, a Nyilastelep, a Bihari-telep, a Wolafka-telep, a nyugati oldalon a Nyulas, a Téglavető és a Vulkán-telep Voltak a legjelentősebbek. A szegényebb és elesettebb társadalmi csoportok lakóhely szerinti elkülönülésének jelentőségét mutatja, hogy — Tímár Lajos szerint — Debrecenben 1930-ban a keresők 41 %-a tartozott az ún. városi proletárrétegekhez. Ide főként a kisiparban dolgozók, gyáripari munkások és a házicselédek sorolhatók. A keresők 15 %-a az agrárproletariátushoz és 5 %-a a kisparasztsághoz tartozott. /18/
