Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)

III. NAGYBIRTOK ÉS NÉPESSÉGE, PARASZTI TÁRSADALOM – PARASZTI CSALÁD - 1. Papp Klára: Jobbágyi társadalom a 18. századi bihari magánföldesúri birtokon

194 Az igásjószág százalékos megoszlása a magánbirtokokon /32/ Igá s á 1 1 a t o k száma 1 2 3 4 5 6 1692 3 68 3 19 0 6 1720 2 38 3 38 0 10 1743 2 51 3 32 0 10 1753 2 62 1 26 0 4 1763 3 63 1 27 0 4 A mezővárosokban a polarizáció jóval erősebb, a sárréti járásban (Derecske, Kába, Berekböszörmény, Berettyóújfalu, Kornádi és Nagy Bajom) 1763-ra már a lakosok 89 %-a iga nélküli, hasonló a helyzet a váradi járásban (Élesd és Telegd), az Érmeiléken (Margitta, Székelyhíd, Diószeg) 83 %. A szalontai járás oppidumában, Nagy-Szalontán kedvezőbb a kép. A 62 X-nyi iganélküli mellett 24 % a kétökrös, 11 %-a négyökrös és 2 % a hatökrös gazda. A százalékos kimutatásban már nem is szerepeltek azok a 8, 10 és 12 ökrös gazdák, akik a föld művelése szempontjából a legkedvezőbb helyzetben voltak. 1743-ban 8 ökrös vagy ennél több 5 fő (1 Margittán), 1753-ban szintén (egy 10 ökrös Székelyhídon és egy 12 ökrös Diószegen), 1763-ban pedig két 8 ökrös található a magánbirtok településein. Csaknem száz falu esetében az 1723. és 1735. évi megyei adóösszeírások adatsorai is rendelkezésre állnak. Az általános tendencián nem módosítanak, de felhívják arra a figyelmet, hogy az igaerővel nem rendelkezők száma éppen az 1723 és 1743 közötti időben ugrik meg bizonyos területeken, amikor a jobbágyi migráció (Szabolcs, Békés megyékből, és az erdélyi területekről) még javában tart, s az uralkodó 1734-ben hozott döntése /33/ a mentes évek megszűntetéséről még nem érezteti hatását. (Lásd az 1. sz. mellékletet.) Utaltam már rá, hogy a telekhányad-mutatók alapján a jobbágyi társadalom rétegződését bemutatni majdnem lehetetlen. Az 1692. és az 1728. évi országos összeírások közölnek ugyan telekszámra vonatkozó adatsorokat, de a telekhányadoknak a conscriptioban szereplő igaerő birtoklással illetve a szántóföldi tartozékokkal való összevetése arra utal, hogy ezek nincsenek szinkronban egymással. 1692-ben pl. Diószeg mezővárosban egész telkesnek tűntetik fel azt a Szurkos Mihályt, akinek 6 ökre és 10 köböl őszi vetése van és azt a Harmat Mihályt is, akinek semmije sincs. /34/ A 197 telekkel össznírtból 66 személy (34 %) rendelkezik csupán vetésterülettel, amelyek azonban az idézett anomáliákat mutatják. 1728-ban a sárréti járásban részben, a szalontaiban egészen hiányzik a telekszám megjelölés, de a tabella utáni szöveges megjegyzések a közölt adatok valóságtartalmát kétségbe vonják. Almaszegén és Kéczen pl. csak egész telkeseket írtak össze, ugyanakkor azt olvashatjuk "

szántóföld egyáltalán nincs

" — erdő veszi körül a falut és a "

kertben termett kukoricát kézzel művelik

"... /35/ Bizonyosra vehető, hogy azokban az esetekben, amikor uradalmi öszoírások telkeket vesznek számba (margittai és micskei uradalom) nem a szántóföldi tartozékokra, hanem a taxafizetés érdekében a településen lévő belső telekre gondolnak. A Csáky uradalomhoz tartozó helységekben 1755-ben fundusokról ir> írnak, a Bárányi birtokon pedig részint az igaerő nem elegendő a nagy számú