Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
II. NEMESEK, POLGÁROK, ETNIKUMOK A HELYI TÁRSADALOMBAN - 6. Benda Gyula: Egy mezővárosi közösség rekonstrukciója 1700 és 1850 között – Kérdések és lehetőségek Keszthely példáján
151 és vagyoni tényezők összefüggését stb. Az egyes időpontok összehasonlításából következtethetünk a változásokra, elemezhetjük a mobilitást. De ez még igazi dinamikát a háztartások elemzésébe nem visz, ahhoz tovább kell lépni. A történeti demográfia az 1950-es években megteremtette és folyamatosan finomítja a családrekonstitúció módszerét. Ennek elvégzése Keszthelyen mindenképpen elkerülhetetlen. De esetleg továbbléphetünk, s a folyamatosan (1770-től) fennmaradt adóösszeírásokkal megvethetjük a háztartások, illetve gazdaságok rekonstrukciójának alapját is. Évenként felvezetve a gazdasági adatok plasztikusan mutathatják az emelkedést, süllyedést, a ciklikus mozgásokat. A házasságkötés, illetve az adójegyzékbe kerülés jelezné egy háztartás-gazdaság kezdetét, a vagyon felosztása a végét. Egy ilyen háztartásrekonstrukció végrehajtása csak idő, elszánás és pénz kérdése. Milyen hasznot remélhetünk tőle? Egy sor kérdésre pontos választ adhatunk segítségükkel. Hogyan függ össze a demográfiai ciklus a vagyonival (egyes családok története azt mutatja, hogy több felnőtt férfi jelenléte növelte a háztartás felhalmozási esélyeit). Milyen módon jöttek létre a fiatalok új háztartásai és mikor teremtettek önálló gazdaságot (az eddigi elemzések azt mutatják, hogy a többcsaládos együttélés ritka volt, de a gazdaság az apa, sőt néha az özvegy anya haláláig osztatlan maradt). Hogyan integrálódtak a bevándoroltak (az iparosoknál egyik gyakori forma a benősülés, a másik út stációi előbb az albérletben lakás, majd házvásárlás, s végül a teljes integrálódást a szőlő megszerzése jelzi). A mobilitás vizsgálatában is sok remélhető a háztartások rekonstrukciójától. A foglalkozási csoportok a városban zártnak tűnnek (halászok, gazdák, meghatározott iparágak képviselői néha egy évszázadon át adják át fiaiknak foglalkozásukat), az új iparágakat a bevándorlás teremti meg. A földrajzi mobilitás gyakran jelent foglalkozásváltást és a meggazdagodás lehetőségét is. A szőlőtulajdon lehetővé teszi a családon belüli eltérő pályák kialakítását — a fiatalabb fiúk kiszorulnak a szőlőhegyekre. (A 19. század első felében ez még nem jelent feltétlenül társadalmi süllyedést, de a szőlőhegyek leszakadásával már igen.) A városban egyszerre van jelen a növekedésből fakadó modern mobilitás és a stagnálásból fakadó, leginkább lesüllyedést jelentő régi típusú mobilitás. Mindez elemezhetővé, mérhetővé válik, ha megvalósul a háztartások — gazdaságok rekonstitúciója. Csak utalok további elemzési lehetőségekre. A vagyoni felhalmozás vizsgálatánál alapvető kérdés a vagyon átörökítésének módja. A magyar agrárnépesség esetében erről keveset tudunk. 1850 előtt a paraszti öröklést a törvények alig szabályozták, meghatározó a helyi szokásjog volt. Ennek részletes feltárása még adósságunk. De teljesen hiányzik a tényleges átörökítés vizsgálata, azaz a gyakorlat és eredmény elemzóse. Egy közösség rekonstrukciójára épülő történeti antropológiai elemzés remek lehetőséget teremt ennek tisztázására. A megvalósult háztartásrekonstrukció jó segédeszköz a legkülönbözőbb nyilvántartások érdemi elemzéséhez. Csak megemlítem, hogy megvannak a keszthelyi gimnázium anyakönyvei, a rablajstromok, összeállíthatók az elöljáróság névsorai. A felvázolt elemzési lehetőségek elvileg megvalósíthatók, végrehajtásukhoz azonban a történész munkájának az eddigitől eltérő szervezése szükséges. Lehet, hogy ez teszi utópikussá nálunk ezt a vállalkozást?
