Fridectky Lajos memoárja. Középszinten a történelemben - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 14. (Salgótarján, 1988)

7-én is: „az elnök felhívására, hogy álljanak fel, kik a határozatot elfogadják," az egykorú tájékoztató szerint „felállónak". Arról, hogy mindenki-e, vagy csak a többség, az egykorú sajtóból már nem kapunk tájékoztatást. 58. Kossuthnak a Debrecenbe települést tárgyazó indítványát december 31-én eló'ször délelőtt a képviselőház zárt ülésén, azután a főrendekkel közös - ugyancsak zárt - országos tanácskozá­son vitatták meg, majd e napnak estéjén, tehát nem 30.-án, a Kossuth határozott felszólítása nyomán tartott országos vegyes ülésben született meg a vonatkozó határozat. 59. Ferenc Józsefnél. 60. Hunkár Antal a végzéshozó országos vegyes ülésen szó szerint azt mondta, hogy „itteviden­tiában kell tartani, hogy ki lép a vasútra; fel kell olvasnia követek neveit, és aki nem lesz ott, az halál fia." (Ld. Közlöny, 1849. január 14.) - Hunkár (1783-1862) egyébként Veszprém megyei földbirtokos és táblabíró, a napóleoni háborúk második szakaszában tisztként szolgált a hadseregben. Ellenzéki politikus; megyéjének 1839/40-ben is, 1847/48-ban is országgyűlési követe. 1848-ban Veszprém megye főispánjává nevezik ki; előbb ugyanitt, majd 1849-ben népfelkelési kormánybiztosi funkciót is betölt. 1849 júniusától a kegyelmi szék bírája. 1861-ben újra Veszprém megye képviselője az országgyűlésen. 61. Danielisz János (1800 -1861) polgári származású abonyi földbirtokos; 1848 novemberétől volt alezredesi rangban a feldunai hadtest, majd 1849 márciusától ezredesi rangban a feldunai hadsereg felszerelését és ellátását intéző főhadbiztosa. Világos után előbb emigrált, majd hamarosan hazatért. A hadbíróság 1852-ben 6 évi várfogságra ítélte, de 1855-ben közkegyelem révén kiszabadult. 62. A móri csata 1848 december 30.-án zajlott le; a császáriak megverték a Perczel Mór vezette magyar sereget, amelyhez Görgey hadteste nem tudott idejében felzárkózni. 63. A B. variánsban Frideczky ezzel kapcsolatban még a következőket beszéli el: „Én a kitűzött órában meg is jelentem a püspöki lakban, hol az előszobában Ribjánszky József, Bubla Károly, a Püspöki Uradalom ügyvédjeit és Bayer vezérkari ezredest találtam, előttök egy térkép kiterítve; ez utóbbinak Rétság- Vadkert-Ipolyság felé vezető utak állapotáról kérdezősködése után azonnal észrevettem, hogy Görgei serege ez irányba szándékozik haladni; beszélgetés közben Danielis, a hadsereg főintendánsa . . . jön be, egy pár szó váltás után bevezet Görgei Arthurhoz, bemutat és távozik." - Frideczky emiékezese azért is hitelesnek látszik, mert Görgey éppen Vácott cserélte fel Pusztelnik Henrik vezérkari őrnagyot Bayer Józseffel, aki Pusztelnik Lipótvárat felszabadító haditerve helyett a hadtestnek Eszakmagyarországon át a Tiszához történő vonulását ajánlotta. - Más kérdés, hogy Bayer ekkor még csak őrnagy volt. 64. Kossuth az 1849. január 9.-i ülésen tájékoztatta a házat Frideczky megbizatásáról. 65. Roth Sándor 1849 márciusától őrnagy, 1849 májusában betegsége miatt leszerelt. 66. Ritterstein Ágoston báró selmeci főkamaragróf volt. Rittersteinnek a B variáns szerint Fri­deczky azt mondta, hogy a pénz elszállításáról Görgey Ármin őrnagy gondoskodik. 67. A B variáns szerint Frideczky Vác és Selmecbánya városok, Nógrád, Hont és Bars megyék hadipénztárait foglalta le és fizette be Léván Danielisz jelenlétében a hadtest pénztárába. 68. Perczel Mór (1811-1899) földbirtokos Tolna és Komárom megyékben. 1839/40-ben és 1843/44-ben országgyűlési követ, a liberálisok radikálisabb szárnyához tartozó ellenzéki poli­tikus. 1848-ban a Belügyminisztérium rendőri osztályának vezetője, Buda nemzetgyűlési kép­viselője és az alsóház baloldali csoportosulásának egyik hangadója. A kormány általa engedé­kenynek tartott politikája miatt 1848 augusztusában lemond hivatali tisztségéről. Mint ki­szolgált katona, ezredesi rangban honvédszolgálatot vállal és 1848 novemberétől már tábornok, ösztönösen jó taktikus, a móri csatavesztés ellenére a szabadságharc számtalan sikeres csatája fűződik nevéhez. Ugyanakkor összeférhetetlen, indulatait fékezni nem tudó politikus, Görgey nagy ellenlábasa. Az összeomlás napjaiban külföldre távozik és csak 1867 után tér vissza, miközben távollétében halába ítélték. A kiegyezést követően a honvédegyletek egyik szer­vezője, politikusként azonban Kossuth ellen fordul. Elválásuk egyénként már az emigráns-évek alatt megkezdődött. 69. Horváth Elek legendi földbirtokos, 1848 előtt a nógrádi ellenzék egyik híres vezetője, 1846-tól a megye első alispánja; a Nógrádba bevonuló császáriak letartóztatták, de rövidesen szabadon engedték. Ezek után visszavonult jószágára gazdálkodni. 70. Freiherr Balthasar Simuniè; (1785-1861) a Szent Szaniszló Rend 1. és a Szent Anna Rend 2. fokozatával kitűntetett, szláv származású császári katonatiszt, 1848 előtt a 4. sz. alsóausztriai gyalogosezred parancsnoka, 1848-ban vezérőrnagy, majd altábornagy; a Magyarországról észak­nyugat felől támadó császári seregek parancsnoka. 71. Az 1793-ban gazdag barsi földbirtokos fiaként született Rudnyánszky Flórián Barsban - egy kis kitérővel - ugyanazt a hivatali utat járta be, mint Frideczky. Megyei aljegyzőként kezdte, majd - miután rövid ideig a besztercebányai káptalan jószágát igazgatta, - főszolgabíró, másodalispán, 1846-tól pedig első alispán lett. A császáriak megfosztották tisztségétől, és a továbbiakban kisendrédi birtokán gazdálkodott. 72. Aulich Lajos (1793-1849) pozsonyi német polgári családból származó tiszt, 1812-től a császári sereg katonája. 1848-ban azon 2. sz. magyar gyalogezred őrnagya, amelynek törzskara Pozsony­ban székelt. 1848 áprilisában alezredessé és zászlóaljparancsnokká léptetik elŐ; júliustól előbb a Délvidéken csatázik, majd október végén, miután ezrede csatlakozik a honvédsereghez, ezre­dessé nevezik ki. Decembertől a feldunai hadtest tegyik hadosztályparancsnoka, 1849 februárjá­tól tábornok és a 2. hadtest parancsnoka. Július közepétől Magyarország hadügyminisztere. Világosnál megadja magát. A hadbíróság Aradon kötéllel végezteti ki. 73. Az emlékiratban többször említett - a bevezetőben is hivatkozott - Huszárok családjáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom