Fridectky Lajos memoárja. Középszinten a történelemben - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 14. (Salgótarján, 1988)

időben - arra emlékezem — minden olyant, aki Debrecenbe dec. 30-án, vagyis december végén 1848, nem ment, gyanúsítottak, igy voltál Te is, Téged is ezen honn töltött időre gyanúsítottak. — Miután azonban mind ezen dolog — mondom igen általános és régi keletű, - én nem tartom érdemesnek, még csak említésre méltónak sem, annál kevésbbé figyelembe vehetőnek, és ügyetlenségnek tartom magam részéről, hogy indoklásául Emlékezéseidnek ezt is felhoztam; ámbár most is úgy tartom, hogy az efféle emlékezések vagyis emlékiratoka legjobb adatokat szolgáltatják a badar beszédek cáfolatára."

12 Úgy látszik, Frideczkyt sikerült kiengesztelni. Semmi jele sincs annak, hogy memoárjait visszakérte volna. Az emlékezések tisztázata Nagy Iván birtokában maradt, majd a megyei múzeum birtokába került. Sorsuk ismertetése előtt indokolt összefoglalni, hogy ki volt és milyen életpályát futott be szerzőjük: Frideczky Lajos. A memoáríró Frideczky az úgynevezett történelmi osztály: a nemesség fiaként látta meg 1817-ben a Nógrád megyei Tereskén a napvilágot. Családja azonban még 125 éves nemesi múltra sem tekinthetett vissza. A Nyitra megyei Frideczky Jánost ugyanis csak 1694-ben adományozta meg címereslevéllel és emelte a közrendűek sorából a kiváltságosok közé I. Lipót kegye. A nemesítés kiterjedt Jánosnak György és András nevű testvéreire, továbbá János hasonnevű, valamint Miklós névre hallgató rokonára, sőt Miklósnak István nevű fiára is. Ez az István volt az emlékiratszerző Lajos ükapja, így ő maga a megnemesített Frideczkyek ötödik nemzedékéhez tartozott, akinek családja a fentiek szerint nem is egyenesági, hanem csupán oldalági ősei érdeméből nyert címereslevelet. István, az újsütetű nemes, vagyont is szerzett az adománylevél mellé: feleségül vette Borsiczky Máriát, aki a sárfenéki Kamperek után egy egész falut örökölt a szomszédos Nógrádban. Ezzel a tegnap még közrendű fiú egyszeriben jómódú megyei földesúrrá lépett elő.

13 Az ő Tádé nevű fia minden bizonnyal a családi birtoknak is köszönhette, hogy 1755ben táblabíróként játszhatott Nógrád megye közéletében szerepet. Csakhogy Tádénak négy lánytestvére is volt, így a szülei által még egyedül bírt Tereske, azok halála után, öt részre.oszlott. Az 1770. november 30-án aláírt úrbéri tabella szerint a helység adózó parasztjai közül, akik mind örökös jobbágyoknak számítottak, Tádé már csak 8 jobbágy és 5 házaszsellér urának tudhatta magát, azaz csupán a helybéli jobbágyok 25, és a zsellérek 29 %-a volt az ő szolgáltató embere. Ez a népesség az általa használt, összesen 10 úrbéres telek után, amely 136, 1/4 magyar hold szántót és 75 kaszás, azaz 57 hold rétet jelentett, a dézsmán és a megszabott kulinárián kívül, az új rendelkezések értelmében évente 520 nap igásrobottal és 90 kézinapszámmal tartozott. Szőlő ekkor még nem volt a faluban, de irtásokat találtak a konskriptorok. A helység 35 jobbágya közül 29 rendelkezett több-kevesebb nagyságú irtással, összesen 204 1/2 magyar hold szántóval és 9 1/6 magyar hold réttel. Tádé 8 jobbágya közül 7 részesedett az irtásokból, az ő kezükön volt az irtásszántók 27 és az irtásrétek 20,5 %-a, összesen 50, illetőleg 2 1/4 holdnyi mennyiségben. Az irtások után a jobbágyok a termés hetedét adták, robotot pedig, a földesúr mindenkori szükségletének megfelelően „az régi bevett szokás szerint" szolgáltattak a használat fejében.

14 Az összeírás természetesen arról sem árulkodik, hogy Tádénak — és birtokostársainak — volt-e, és ha igen, mekkora terjedelmű saját kezelésű, azaz majorsági birtoka. Tádé, a dédapa, telkiföld és irtás címén a falu csaknem 708 hold szántójából még 186 1/4, 178 hold rétjéből még 59 hold kizárólagos tulajdonosának minősült. De már hat tulajdonos közt oszlott meg a határ. Négyen Tádé testvérei, illetőleg sógorai voltak, az ötödik újonnan települt a faluba. Tádé minden esetre a haszonföldeknek több mint egyhatodát birtokolta, részesedése tehát nagyobb mértékű volt apja jószágából, mint amenynyi egyenlő megosztás alapján illette volna. Nem tudni, hogy e különbség az örökítés aránytalanságából eredt-e, vagy pedig Tádé testvérei örökrészéből szerzett-e — esetleg felesége hozományát értékesítve — a magáéhoz többletet. Annak sincs nyoma, hogy Tereskén kívül másutt is lett volna birtoka. Tádé a maga 240 hold körüli birtokával minden esetre alacsonyabb vagyoni kategóriába tartozott, mint birtokszerző édesapja. Utódai idején folytatódott az a tendencia, amely a mindenkori família birtokának csökkenését jelezte. Az 1828. évi országos összeírás Tereskén az 1770-ben összeírt 35 telkesjobbággyal szemben csak 24 telkesjobbágyot talált, akik összesen 318 magyar hold szántóval, 159 kaszás réttel, 8 1/6 hold szőlővel gazdálkodtak. Igaz viszont, hogy a házas zsellérek száma, ha hinni lehet az összeírásnak, 1770 és 1828 között 17-ről 62-re emelkedett.

15 A jobbágyok számának, de még inkább