Madách Imre dokumentumok a Nógrád megyei Levéltárban - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 13. (Salgótarján, 1984)

II. rész (1842-1864) - 111. Madách Imre főbiztos a hadrakelő nógrádi nemzetőrséggel „beteges állapota mellett is magát elmenetelre felajánlván” (Balassagyarmat, 1848. július 21.)

Szigethy Ferencz aladó szedő elmenetelre szinte ajánlkozván, Bálás Márk aladó szedő, az öszvesmegyei adóbeszedések ideigleneskezellésével megbízatik. Helyettesített Csendbiztosoktól azt, hogy a' lehetőleg kevésre terjedendő megbízatási időre, magokat lovakkal lássák el, kívánni nem lehetvén, részükre hivatalos eljárások mellett, elő fogatok használhatása megrendeltetik. A' választmányi javallatban foglalt nemzetőrsógi fő orvos mellé orvosokul, még Dominigh Gáspár, Hoffman Kajetán, Rosenbaum, Braun, Bornai, és Haller meg választattak. Egyéb iránt mivel minden nemzetőrseregre törvény értelmében képesített polgár a' kormány rendeletnek engedelmeskedni, 's ahhoz képest rendeltetése helyére sietni törvény nevében hivatva vagyon, elhatározatott, hogy minden azok, kik meg álható, és az alább kinevezendő igazolási bizotmány által el nem fogadható ok nélkül, a' nemzet őrsereggel kitűzött helyre nem menendenek, becsteleneknek 's minden polgári kitüntetésre érdemetleneknek tekintetvén, egyszersmind Tiszti ügyészi kereset mellett, annyiszor mennyiszer, 100 pfrint birságban lesznek marasztalandók. Az igazolási választmány tagjaiul következő tagok választatnak: Losonczon. Fay Jósef, Horváth Pál, Ferenczy László, Lanczinger László. Szécsényben. Gonda Pál, Nagy Ferencz, Lisznyai Márk, Lovrich István. BGyarmaton. Szentiványi Anselm, Katskovits Káról, Bodnár István, Höpp­ner Venczel. Melly választmányok f. hó 27. 28. és 29. napjai folyton illető kitűzött he­lyeken egybeűlendők, elmenetel akadályai kimutatása mellett felmentés iránt nyújtandó folyamodások megvisgálását eszközlendik, folyamodóknak sza­badságában alván, ezen választmányok bár mellyikénél kérelmüket benyújta­ni. Az igazolási választmánynak irányúi szolgálandó szabályok iránt javallat tétele, 's jóvá hagyás végett f. hó 25én tartandó választmányi ülés elébe ter­jesztése, a' B.Gyarmatra nevezett igazolási bizotmánynak meghagyatik. Többiben a' választmányi fölebb kitett javallat helyben hagyatván, mind ezen intézkedések, sikerlés, kellő ön alkalmazás, 's Járásokban történendő köz hírré tétel végett az illetőknek kiadatni rendeltetnek. J = Nm. Kgy. jkv. Áll. Vál. 1141/1848. szám, megjelent Kr. 15—19. p. K = A karancssági Liber Currentaliumhan (1845—1850) olvasható bejegyzés az 1848. évi július 25-én Balassagyarmaton, a főispán elnöklete alatt tartott választmányi ülésről tudósít, ahol a megyei nemzetőrség kiállításáról, elszállítási módjáról stb. tárgyaltak. Tm = Vö. 110. sz. dok., Kr: i.m. 4. p., Krit. 1971/4. Mocsáry Antal: (II. Mocsáry Antal), az 1757—1832 között ólt Bocsári Mocsáry Antalnak, a Nemes Nógrád Vármegyének Históriai, Georgaphiai és Statistikai Esmértetése c. kötet szerzőjének legidősebb fia; cs. kir. hadnagy, nemzetőr őrnagy. (Nm. Kgy. jkv. 790/1801. sz.) nemzetőrség, nemzeti őrsereg: Vö. TÖRT. fgy. II- 648-650. p. 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom