Madách Imre dokumentumok a Nógrád megyei Levéltárban - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 13. (Salgótarján, 1984)

I. rész (1816-1834) - 9. Az id. Madách Imre által vezetett küldöttség bejelenti a magyar nyelv terjesztésére vonatkozó javaslatait (Balassagyarmat, 1831. április 28.)

I Nyelv tanítására Szükséges Tanító Székek az Országos Fundusbúl állíttassanak fel, az is az Ország Gyűlésén elő adandó többi kívánságok sorába jegyeztessen fel. J = Nm. Kgy. jkv. 820/1831. szám, eddig kiadatlan. K = Az 1825-ös országgyűlés Nógrád megyei követei (az 1823-as Nógrád megyei nemesi ellenállás vezéralakjai) — Gyurcsányi Gábor másodalispán és Prónay János követ — az 1826. április 11-i közgyűlésen számolnak be az országgyűlésnek a magyar nyelv művelése terén tett lépéseiről, amelynek nyomán a közgyűlés a következő határo­zatot hozza: „Cs. kir. Kamarás Madách Imre Úr Elől-ülése alatt Sebestény László, Zmeskál Gábor, Diószeghy Thadeus, Horkovits Jósef, Ebetzky Jósef, Plachy János Tábla Bírák, Horváth Gedeon Fő Sz. Bíró, Szent-Miklósy Aloys és Kubinyi Ágos­ton Al-Jegyző Urak olly véggel ki-küldettnek, hogy a Magyar Nyelvnek ezen Nemes Megyében miképp lehető legg nagyobb el terjedésére és tökélletesítésére Javal­latyokat adják bé." (Nm. Kgy. jkv. 304/1826. szám.) A bizottság munkájának lassúságát mutatja, hogy — előzetes felszólítás után — az 1831. április 28-i közgyűlésen tette csak meg javaslatát, amely végül a Nóg­rádi Nemzeti Intézet felállításához, több évtizedes tevékenységéhez vezetett. (MT 318-319. p.) A Nógrádi Nemzeti Intézetről Id.: — A Nógrádi Nemzeti Intézet ismertetése 1831-1839. évig. Pest, é.n. — Komjáthi Anselm: Nógrád Vármegyei Nemzeti Intézet monographiája. (Ki­adta: a Nemzeti Intézet Balassagyarmat 1896.) — A Nógrádi Nemzeti Intézet alapításának 150. évfordulója alkalmával Balassa­gyarmaton 1982. március 18-án rendezett tudományos ülésen elhangzott előadások. Megjelent a Balassagyarmati Honismereti Híradó különszámaként 1982-ben „Em­lékszám a Nógrád vár-megyei Nemzeti Intézet évfordulójára" - címmel a Hazafias Népfront Város Bizottsága és a Honismereti Kör kiadásában. Id. Madách Imre tevékenysége névlegesnek mondható csupán a javaslat kidol­gozásában, a Nemzeti Intézet létrehozásában: ,,. . . Sztregovai és Kisfalusi bir­tokára nézve (. . .) lakosainak megmagyarosítását oly módal magára vállalja, hogy minden e' végre kívánható tanítókra, jutalmakra, könyvekre és egyéb segéd esz­közökre való költségeket viselni fogja." (Nm. Kgy. jkv. 820/1831. sz.) — a fel­ajánlások jegyzőkönyvi rögzítése. A továbbiakban sem id. Madách Imre, sem - halála után - Majthényi Anna nevével nem találkozunk a NNI működésével foglalkozó dokumentumokban. (MT 320. p.) Vö. Nm. Kgy. jkv. 1241/1833. szám (A NNI tisztségviselőinek újraválasztása) Madách Imre és nemzedéke pályakezdésekor nem kötődött a NNI-hez. Tm = Gyurcsányi Gábor (BOROVSZKY 503., 515., 597. p., NAGY IVÁN IV. 493. p.) Prónay János (BOROVSZKY 503., 505., 509., 613. p., NAGY IVÁN IX. 495. p.) „Sebestényi László" kiadásra ajánlott munkájára ld. MT 319-320. p.; Az előfizetők sorában ld. MOCSÁRY IV. k. Kisfalu: szlovák falu Nógrád megyében, Alsósztregovától 1/4 órányira. A Sztre­gova vize partján laposon fekszik, de hegyes környéken. U. p. Szakái. (FE II. 223. p.) Vö. MOCSÁRY I. 110. p., 101. dok. Tm. 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom