Madách Imre dokumentumok a Nógrád megyei Levéltárban - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 13. (Salgótarján, 1984)

II. rész (1842-1864) - 172. A Nógrád vármegyei törvényszék felterjeszti a pozsonyi kerületi főtörvényszékhez özv. Madách Imrének a borosznoki lakosok elleni pörét (Balassagyarmat, 1852. július 28.) - 173. A pozsonyi kerületi katonai parancsnokság által leküldött kérdőpontok, és válaszok kérése Bory István – Madách Imre vádlottak ügyében (Pozsony, 1852. szeptember 1.)

11. Kindetney Mihály sztregovai éj jeli őr mondta: Reitert folyó év januárjának végén egyszer Sztregovára hívták, utána Bory intéző Madách asszonyhoz vezette őt, onnan to­vább küldték. Ez az adat teljességgel érthetetlen, amennyiben egyfelől azt jelentené, hogy Madách asszony Reiter segítségére volt annak szökésében, másrészt viszont Madách Imre azt állítja: mikor ő annak idején véletlenül Sztregovára jött, intézője azt jelentette neki: Reiter kéri, hogy értesítsék ők Madách bármikor történő érkezéséről, ami meg is történt, minek utána Reiter 10 nap szabadságot kért Suhanba. - Ezek után Kindetneyt eskü alatt, körültekintően ki kell hallgatni mindarról, ami a fenti két magyarázat egyikének, vagy másikának igazolásához célszerűnek látszik. 12. Gyanítható, hogy az állítólagos Reitert Bory István menekítette tovább. Folyó óv február 14-én ugyanis a Sztregovárói Losoncra vezető úton egy kocsira akadtak, mely­ben Bory intéző és még valaki ült. Bory szerint ő akkor a losonci vásárra utazott és Őt oda a még most is a szolgálatában álló Misko kocsis vitte; utóbbit eskü nélkül ki kell kér­kezni a) vitte-e Boryt folyó év februárjában a losonci vásárra. b) ki utazott akkor Sztregováról Boryval. c) vajon igaz-e, amit Bory mond, hogy ugyanis akkor Zichy gróf alkalmazottja, Luther János Kis Kelecsényből utazott vele. d) vajon Lutheren kívül más nem utazott-e. 13. Egyidejűleg eskü alatt kihallgatandó Luther János: a) utazott-e folyó év februárjában Boryval együtt Losoncra, és b) nem utazott-e más is vele. A teljes nyomozati anyag a lehető leggyorsabban - legkésőbb 14 napon belül - bekül­dendő. Pozsony 1852. szeptember 1. Ruckstubl sk. 1852 ik évi Szeptember 7. bgyarmaton tartott Törvényszék alkalmával kelt. 2053. Végzés - a' fentebbi leiratban kértek pontos sikerlésével Angyal Lajos tszéki ülnök bízatván meg, kinek is e' tárgybani jelentése annak idejében elváratik. Kiadta Ticsénszky Miklós hJegyző J = Nm. Cs. Kir. Tszék (sorszámos) 2053/1852. szám, eddig kiadatlan. K = A Hírlelő megjelenése (128. dok.) 1849 ji'miusában, Madách Imre kapcsolata 1849 őszén a gerillákkal (Salgótarjáni lefegyverzésük után fegyverek szállítása Madách birtokára), Gracza Antal és Záhony István honti gerillavezérek rejtegetése; {133. dok.) nem befejezett tények élettörténetében; a hatalommal szembekerülve kö­vetkezetes harcos. Öccse, nővére, sógora halála, az önkényuralom minden magyart, a ,,rebellisek"­et különösen súlyosan érintő intézkedései, a jobbágyfelszabadítást követő úrbéri kártalanítások elhúzódó ügyei, - amelyek miatt a Madách-család anyagi helyzete, mint minden más, a birtokán gazdálkodó magyar nemes család helyzete igen kri­tikus -, nagyon megnehezítik a költő és az egész család életét. Madách Imre még 1851-ben menedéket ad régi barátjának, Kossuth volt tit­kárának, az elítélt politikai bujdosónak, Rákóczy Jánosnak, akinek ugyan sikerül megmenekülnie - mint a fentebbi dokumentumban is láttuk és tudjuk -, de Rá­kóczy rejtegetése miatt 1852 augusztusában Ót és öreg tiszttartójukat, Bory Ist­vánt vasraverve az önkényuralom csendőrei Pozsonyba szállítják, ahol négy hó­napot tölt a Vízikaszárnya börtönében. Fráter Pálnak, Nógrád vármegye volt alis­pánjának és a család más ismerőseinek közbenjárására sikerül elérni, hogy 1853 január elején átszállítják Pestre, s ott az Újépületben raboskodik 1853. május 7-ig. — Birtoka jövedelmét letartóztatásával egyidŐben lefoglalják. - Bizonyítékok híján 199

Next

/
Oldalképek
Tartalom