Madách Imre dokumentumok a Nógrád megyei Levéltárban - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 13. (Salgótarján, 1984)

II. rész (1842-1864) - 120. Nógrád vármegye főjegyzője Madách Imre főbiztosnak adja ki Döbrentei Gábor leiratát (Balassagyarmat, Buda, 1848. október 23.)

„veszélyben levő haza védelmére" az országgyűlés által megajánlott újoncok ki­állítását kimondó miniszteri rendelet végrehajtását. Nógrád megye végül — az 1200 önkéntes nemzetőr toborzása mellett - még további 1830 honvéd újonc, vagy­is összesen 3030 katona kiállítását, felfegyverzését vállalja. Ennek megvalósítá­sára nevezi ki a megyei választmány — saját kebeléből — a teljhatalmú választ­mányt — soraiban Madách Imre főbiztos -. A választmányi ülés felhatalmazása alapján az államkincstárból kölcsönként felvehető 10 000 pengő forint, valamint a megye vállalása, hogy a kiállítandó újoncokat felszereli, és táborba szállítja, élel­mezi őket, biztosíték arra, hogy Nógrád vármegye olyan mértékben kiveszi részét a hadi eseményekből, amilyen mértékben - az előzmények ismerete alapján — el­várja tőle a kormány, az ország. Az 1200 önkéntes „mozgó nemzetőr" időben, a hadi szolgálatra alkalmas állapotban törtónt kiállítása Batthyány Lajos minisz­terelnök elismerését hozza a megyének. (,,A zászlóalj később a nógrádi önkéntes honvéd zászlóalj nevet kapta. Részt vett a szeptember 29-i pákozdi csatában, és a világosi fegyverletételig küzdött".) Az önkéntes nemzetőrsereg szeptember 8-án Balassagyarmatról Vácra, az Iván­ka Imre őrnagy parancsnoksága alatt létrehozott nemzetőri táborba megy. Abban, hogy Nógrád megye a lehetőségekhez mérten viszonylag jól felszerelt zászlóaljat állított ki, nagy szerepe van a főbiztosnak. — Korabeli nyugták, számlák tanúsága szerint - Madách Imre személyesen ügyelt, gondoskodott a zászlóalj felszereléséről. (MT SZB 292. p.) Közben megkezdődik a megyében a honvéd újoncok összeírása, mozgósítása. A szeptemberi első tapasztalatok nem sok sikerről tanúskodnak. Különösen kedve­zőtlen azokon a helyeken, ahol a majorsági-, irtványföldek, közös legelők, erdők kérdésében a legtöbb a probléma, tehát ahol a jobbágyfelszabadítás végrehajtása a legnehézkesebb. Hogy 1848 szeptemberében ezen a téren mégis változás követke­zik be, abban Madách Imréé a jelentős szerep. (MT SZB 290-292. p.) Vö. SZB Madách 95-98. p., Kr: i. m., BELITZKY 337-338. p. Tm = Vö. 33., 89. sz. dok. 120. NÓGRÁD VÁRMEGYE FŐJEGYZŐJE MADÁCH IMRE FŐBIZTOSNAK ADJA KI DÖBRENTEI GÁBOR LEIRATÁT Balassagyarmat, Buda, 1848. október 23. 399. Nógrád vármegye tisztelt Egyetemének, Az országgyűlésen utóbb megajánlott katonaiadónak határ éve mostani Octo­ber végével telik ki, 's ennélfogvást az e nyári hatholdra szóló adószámol at még eddigi rend szerént leszen novemberben megtartva. Hivatalosan kérem tehát Nógrád vármegye tisztelt kormányát, méltóztassék a' vármegye részéről utalványzásra kifizetett mennyiségről kapott nyugtatvá­nyokkal, élelmezési bizonyítványokkal, és még befizetetlen adóösszeggel, úgy elbocsátani szokott küldöttségét, hogy az, Budán 1848-beli November 20dikán hétfőn reggeli 9% órakor a' hadkormány épületében lévő adószámolati szobá­ban legyen. 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom