Madách Imre dokumentumok a Nógrád megyei Levéltárban - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 13. (Salgótarján, 1984)

II. rész (1842-1864) - 106. A vármegyei főjegyző a hadbiztosi számtételekről szóló hadügyminiszteri rendelkezést alkalmazás végett megküldi a főbiztosnak (Buda, Balassagyarmat, 1848. július 1.)

Ezen Fülek városi választok szavazása után Ottlik Ákos követ jolölt, a kül­dötség előtt felszolalt, s ünepélyessen ki jelentette, hogy az eddigi szavazatok­ból is meg győződven arról, hogy az altaljános többség Repetzky Ferentz kö­vet jelölt részére esik, a szavazatt szedést folytatattni nem kívánja, s követi igényeiről lemond: — hasonlóan Baros Miksa másik követ jelölt is lemondván, ­ennél fogva miután az edig történt szavazatok között is általános többséget nyert Repetzky Ferentzen kivül több követ jelelt nem maradt, ugyan Ő a Fü­leki választó Kerülettben meg választott követül, a választó közönség előtt az Elnök által kihirdette tt vén, a választás befejezettnek nyilványítatott, - s ezen követ választásról vezetett jegyző könyv jelen hiteles példánya Repetzky Ferentz követnek kiadatik. - Költ Füleken Június 26 848. évben. Benyiczky Gyula Madách Imre választmányi tag Elnök Gróf Cébrián Ferentz Kéczesy (?) Istvány sk. választmányi tag jegyző Folkusházy Josef választmányi tag Jakabfalvy Jósef mint választmányi tag j — Vö. 104. sz. dok. K = Vö. 104. sz. dok. Az aláírás Madách lmre -autográf. Tm = A (...) a szavazók neveit tartalmazza községenként! bontásban. Vö. 104. sz. dok. 106. A VÁRMEGYEI FŐJEGYZŐ A HADBIZTOSI SZÁMTÉTELEKRŐL SZÓLÓ HADÜGYMINISZTERI RENDELKEZÉST ALKALMAZÁS VÉGETT MEGKÜLDI A FŐBIZTOSNAK Buda, Balassagyarmat, 1848. július 1. [Másolat] 1098/H. ü. A' Hadügyminister - Nógrád Megye Közönségének: Budapesten Július hó Isőén 1848. -A' pénzügyi ministeriummal történt értekezés eredmé­nye folytán tudomás, és hozzáalkalmazkodás végett Önöket arról értesítem; hogy az eddig divatban volt hadbiztosi számtételek ezentúl is mindaddig, míg a' tartomány biztosság netalán új elrendezése, és a' jövő közadóbeli rendszer­nek törvényes meghatározása általában békövetkezend, - szokott módon, 's 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom