„…úgy határozotta tekintetes vármegye…” - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 11. (Salgótarján, 1981)

STATUTUMOK

3. Az éjszakai táncok, dombérozások és kóborlások estvéli 9 óra után 24 pálca büntetés alatt tilalmaztatnak oly hozzátétellel, hogy amely helységbe(n) ezen hibák és visszaélések történnének, annak bírái a nemes vármegye tömlöcé­be fognak hozattatni, ezért is a kilenc órai estvéli harangozás minden helységbe hozattasson be. 4. A gyulladások iránt kelt currensek azonnal minden helységben olvastas­sanak fel és azokhoz képest minden rendelések mindenütt tétessenek meg. 5. Minden helységben, kivált az országutakon fekvőkben, naponként soros négylovas forspontok parasztszekérrel készen legyenek úgy, hogy azon soros forspontnak semminemű esetben magának fuvarozni szabad nem lészen, hanem azon soros napját, akár jön forspontozója, akár nem, ki kelletik állani. 6. Tapasztaltatván, hogy hivatalbul falurul falura küldetett magistratualis levelek nagyon késedelmesen promoveáltatnak, parancsoltatik a bíráknak, hogy az ilyetén leveleket nagyobb sietséggel vitessék és a levélnek pecsétlapján a visákat tegyék fel. Ezen vélemény helybenhagyattatván kerületbéli tisztviselő uraknak meghagyatik, hogy ezen cikkelyek sikereltetésében legkeményebb feleletnek terhe alatt minden kitehető módon eljárjanak, úgy szinte mind egy, mind más vallású papi személyek megszólíttassanak és vélek ezen végzés közöl­tessen oly hozzáadással, hogy az időszak mostohasága és a termésnek fogyatko­zása végett a megyéikben vagy egyház napján, vagy más vendégséget teljes­séggel, menyegzőt, idem szokott dobzódásokat éjszakának idein tartani ne engedjenek. Eredeti jegyzőkönyv NmL Nm kgy jkv. 1805. évi kötet, 544—546. lap. Az 1805. november 26-i közgyűlés jegyzőkönyve, 1004. számú határozat. 23. A CSELÉDEK SZERZŐDTETÉSÉRŐL 1814 A cselédek fogadás és tartás dolgában tapasztalt visszaélések vagy fogyat­kozások orvoslására intézett cikkelyek nagyrészről, amint azok tekintetes Sza­bolcs vármegye által kidolgoztatván, ezen tekintetes nemes vármegyével közöl­tettek, némely hozzáadásokkal bővíttetvén, mind a cselédeket fogadó gazdák­nak, mind minden néven nevezendő cselédeknek ezzel hírül adatik. 1- szer. Sem férfi, sem fehércselédeket egész esztendőnél kevesebb időre nem szabad fogadni. 2- szor. A cselédfogadásnak ideje közönségesen újesztendő, az egész megyére határoztatik azon hozzátétellel, hogy amely helyeken eddig Szent György nap­kor szokták a cselédeket fogadni, ott is a következendő Szent György napkor csak új esztendeig fogadjanak a cselédet, következésképpen ez a rendelés a leg­elébb következő újesztendőben teljesíttessen. 3- szor. Kivétetnek mindazonáltal a mezei pásztorok, akikre nézve az eddig szokásban levő fogadásnak idejét meg lehet tartani. 4- szer. Sem a falubéli cselédet anélkül, hogy az előbbeni gazda játul a mec­fogadtatására bizonysága légyen, sem idegent, azon helyrül hozott passus nél­kül, ahol közelebb lakott, megfogadni szabad nem lészen. Melyre nézve

Next

/
Oldalképek
Tartalom