„A művelődésügy földreformja…” Dokumentumok az iskolák államosításának Nógrád megyei történetéből - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 8. (Salgótarján, 1978)

Dokumentumok - III. Nógrád megye iskolái az államosítást követő első tanévben

Az adatokat kérő járási rendelkezésre több községből nemcsak a kért számadatokat közölték, hanem kiegészítő megjegyzéseket is. így pl. a berceli körjegyző jelentése szerint a körjegyzőség területén a beiratkozások megtör­téntek. A gyermekek rendesen járnak iskolába. A tanév megkezdésekor aka­dály nem volt. A tanítás az előírt tanrend szerint folyik. A nógrádmarcali körjegyzőség területén a beiratkozások hiánytalanul megtörténtek. Rendellenesség sehol nem volt. A cserhátsurányi körjegyző jelenti, hogy az iskolai beiratások mindhá­rom községben (Cserháthaláp, Cserhátsurány, Herencsény) rendben meg­történtek. (Balassagyarmati járási Főjegyző 3053/1948.) 62. AZ ISKOLAÉPÍTÉSBEN IS TÚLTELJESÍTJÜK AZ ELŐIRÁNYZATOT 1948. szeptember 10. Iskolát létesítettek Jásztelek-pusztán a rétsági dolgozók. Most, miután megindult az újonnan átszervezett és átépített iskolákban a tanítás, meg kell említenünk a rétsági lakosság áldozatkész munkáját, amellyel lehetővé tették, hogy ma már boldog gyermekek tanulhatnak az is­kolák padjaiban. Igen komoly méretekben vette ki részét a munkából a rét­sági MNDSZ is. Nagy munkájuk kiterjedt még oda is, ahol a múlt nem tar­totta fontosnak, hogy iskola legyen Jásztelekpusztán. Most ott helyben ta­nulnak a hosszú úttól megkímélt gyerekek. Nem maradt el azonban Szátok és Tereske község sem, ahol dacára a reakció félrevezető propagandájának, ma felépített iskola hirdeti demokratikus érzésüket. Szabad Nógrád 1948. szeptember 10. I. oldal 63. A TANÉVKEZDÉS NEHÉZSÉGEI A BALASSAGYARMATI JÁRÁSBAN 1948. szeptember 12. Tárgy: Az iskolák állapotáról jelentés. Cserhátsurányi körjegy­zőségtől Előadó: Sáfár Andor körjegyző ad 2956/1948. sz. Járási Főjegyző Úrnak! Balassagyarmat. Főispán úr augusztus 25-én adott szóbeli rendeletére tisztelettel je­lentem: 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom