„A művelődésügy földreformja…” Dokumentumok az iskolák államosításának Nógrád megyei történetéből - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 8. (Salgótarján, 1978)

Dokumentumok - I. Az államosítás előkészítése

Tárgy: Szülők felvilágosítása a fakultatív val­lásoktatás kérdésében. Valamennyi Iskola Igazgatóságának Székhelyén. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak a főigazgató úrhoz inté­zett 57.783-1947. V. üo. sz. rendeletét tudomásulvétel és miheztartás vé­gett az alábbiakban szó szerinti másolatban közöljük:.,,49.914-1947. V. üo. sz. körrendeletemben világosan körvonalaztam álláspontomat a fakultatív vallásoktatás bevezetése tekintetében. Félreérthetetlenül tudomására adtam az igazgatókon és a tanárokon keresztül a tanulóifjúságnak, hogy a fakultatív vallásoktatás bevezetése tekintetében. Félreérthetetlenül tudomására adtam azok a tanulók, akik vallásoktatásban kívánnak részesülni, továbbra is za­vartalanul tanulhatják a vallást. Ezért céltalan és elítélendő minden olyan megmozdulásuk, amely a fakultatív vallásoktatás bevezetése ellen irányul. Tudomásomra jutott, hogy több középiskolában a tanulók szülei indí­tanak most kezdeményezést a fakultatív vallásoktatás bevezetése ellen. Az iskolában gyűléseket tartanak, egyesületeket alakítanak és a gyűlések hatá­rozatát mint közóhajt felterjesztik hozzám. A hozzám érkező levelekből és megkeresésekből azt kellett megállapítanom, hogy a tanulók szülei nincse­nek tisztában a fakultatív vallásoktatás tulajdonképpeni lényegével. Ezért szükségesnek tartom az alábbi intézkedések megtételét. Hívja fel Főigazgató úr valamennyi rendelkezése és felügyelete alatt álló közép- és általános is­kola igazgatóját, hogy a rendelet kézhezvétele után néhány napon belül szülői értekezletet hívjon össze. Ezen az értekezleten világosítsa fel a szülő­ket a fakultatív vallásoktatás tulajdonképpeni értelméről. Ehhez az előadás­hoz a vezérfonalat a Köznevelés április hó 1-i számában megjelenő „A val­lásoktatás kérdése” című közlemény fogja megadni. A cikkben foglaltakon kívül mutasson rá az igazgató a tanulók és a szülők esetleges megmozdulá­sának, gyűlések tartásának és a gyűlési határozatok hozzám való eljuttatá­sának felesleges és céltalan voltára, mert az ilyen határozatok mindenkor csak egy bizonyos csoportnak, nem pedig az összességnek megnyilatkozásai. Hívja fel Főigazgató úr valamennyi fenti iskola igazgatójának figyelmét arra is, hogy a szülők az iskolákban gyűléseket nem tarthatnak. A szülők kizárólag szülői értekezlet címén hívhatók egybe és ezeken az értekezleteken az iskola igazgatója elnököl. Fenti rendeletem maradéktalan végrehajtásáért minden iskola igazgatója egyidejűleg felelős.” Balassagyarmat, 1947. április 21. dr. Kovács alispán h. elnök NmL N-H m. Közig. Biz. 491/1947. 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom