„A művelődésügy földreformja…” Dokumentumok az iskolák államosításának Nógrád megyei történetéből - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 8. (Salgótarján, 1978)

Bevezető. Az iskolák államosítása Nógrád megyében

helyreállítási munkákat. A teljes költséget mintegy 104 millió Ft-ra becsül­ték. Az államosított iskolák helyreállításában, a tanítás feltételeinek megte­remtésében igen nagy segítséget jelentett a „Dolgozók az iskoláért” mozga­lom. A Gazdasági Főtanács soron kívül 10 millió Ft-ot szavazott meg az is­kolák rendbehozatalára.33 A pedagógusok át- és továbbképző tanfolyamainak, a szaktanítói tan­folyamoknak, az állami tankönyvkiadásnak megszervezése egy-egy láncszem ahhoz, hogy az államosított iskolákban a demokratikus szellemű oktatás megvalósulhasson. A népi kollégiumok, szakérettségis tanfolyamok, tanuló­szobák megszervezése is segített ebben. Az 1948/49-es tanévvel az általános iskola szervezetileg kiépült, s meg­szűnt a polgári iskola és a gimnázium 4 osztálya is. Az osztatlan és részben osztott iskolákat az ugyanabban a községben működő hasonló iskolákkal egyesítették, a felekezeti jellegű általános iskolák miatt korábban kialakult szétszórtság megszűnt. A tanulók a lakóhelyükön működő önálló általános iskolákba voltak kötelesek járni. Általános fiókiskolákká, illetve önálló álta­lános iskolákká fejlesztették az egy községben működő osztatlan, vagy rész­ben osztott iskolákat, az ún. töredék vagy törpeiskolákat. Az államosítást követően 1571 törpe iskolát vontak össze és szakrend­szerű oktatást kezdtek. Az osztatlan iskolák közül 552 átalakult osztott vagy részben osztott iskolává. Csökkent a beiskolázatlanok száma. 1949-ben már 71 000 tizennégy éves tanuló végezte el az általános iskola VIII. osztályát. Az államosítás után valamennyi iskola kellő számú tankönyvet kapott és ezután indult meg a könyvtárak, szertárak létrehozása. Az iskolának az egyháztól való elválasztásával, illetve az egységes álla­mi iskolarendszer megteremtésével a proletárdiktatúra hazánkban olyan fel­adatot teljesített, amellyel a magyar történelem már egy évszázada adós volt.34 A középfokú oktatás fejlődése természetesen lassúbb, mint az általános iskoláké. Átfogó reformra csak 1949-ben, az általános iskolák kiépülésével kerül sor. A felszabaduláskor volt 174 gimnázium, ebből 128 fiú, 46 leány.35 1948-ban 113 gimnáziumot vett át az állam.36 Nógrádban, mint fentebb közöltük, az 1945/46-os tanévben 223 elemi népiskola működött, az 1948/49-es tanévben pedig 195 általános és népisko­la. Ez a szám azért csökkent, mert az egy helységben levő törpeiskolákat az államosítás után összevonták. Az államosítás után csakhamar befejeződött a népiskoláknak általános iskolává való átszervezése. Az új tanévben már csak egy részben osztott és 15 tanyai osztatlan iskolában működött népiskola.37 Korábban már említést tettünk az államosított iskolák rendbehozása céljából kibontakozott társadalmi megmozdulásról. A „Dolgozók az isko­láért” mozgalom megyei eredményeiről, mozgósító erejéről e helyen nem kí­vánunk szólni, csak a társadalmi, népi, állami szervek megmozdulásának néhány eredményét kívánjuk számadatokban közreadni. Társadalmi szervek által az államosított iskolák helyreállítására fordí­tott összeg A népi szervek által nyújtott segítség értéke Az eredetileg állami kézben levő épületekre fordított összeg (társadalmi szervek gyűjtötték, illetve társadalmi munka eredménye) Népi szervek közreműködésének értéke összesen 480 328 359 483 159 949 142 287 Ft Ft Ft Ft 1 142 047 Ft 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom