Nógrádi évszázadok. Olvasókönyv a megye történetéhez - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 6. (Salgótarján, 1976)
DOKUMENTUMOK - VIII. A népi demokratikus Magyarország korszaka (1945—1950)
A SALGÓTARJÁNI MADISZ SZERVEZET NYILATKOZATA 1945 Tekintetes Igazgatóság, elnökség, elöljáró úr, vezetőség! A salgótarjáni MADISz vezetősége f. hó 22-én megalakult. Az ifjúság képviselői és vezetői a város különböző üzemeiből és alosztályaiból összegyűltek, hogy megvessék az alapjait annak az ifjúsági szövetségnek, mely hivatva van arra, hogy a jövő letéteményesét, az ifjúságot helyes úton, helyes célok felé vezesse. A megválasztott vezetőség tisztelettel jelentkezik a Tekintetes Vezetőségnél és a következőkben jelzi az egyesület célját és munkáját. Azt látjuk, hogy ifjúságunk legnagyobb hibája az állhatatlanság, a gerinctelenség. Nem mertünk és talán most sem merünk még kiállni a magunk ügye mellett sem, mert bennünk van a félelem, amit egy elmúlt rendszer átkos vezetősége, a jólismert fasiszta módszerekkel belénk nevelt. Gerinces magyar ifjúságot akarunk! Olyan ifjúságot, amelyik nem csak él a kapott joggal és szabadsággal, hanem erőit és minden képességét arra használja fel, hogy talán a sors adta utolsó alkalommal valóban maga vegye kezébe életének irányítását, egy szebb magyar jövendő érdekében. Szükségünk van tapasztalt öregekre, de nem azokra, akik reánk akarják kényszeríteni tanácsaikat, felfogásaikat, hanem olyanokra, akik az ifjúságot szeretik, akiket az ifjúság hív és szívesen hallgat meg. Nagy céljaink vannak, azt szeretnők, ha a kicsiny hajtás hatalmas tölggyé lombosodna, amelynek árnyékában még a késő utódok is büszkén fogják emlegetni azokat az ősöket, akiknek köszönhetik, hogy az ifjúság soha többé nem lesz eszköze politikai akcióknak, sikervadászoknak, hazaárulóknak, akik sajnos igen nagy számban voltak és akik mindig az ifjúságot vetették oda a halálra, aljas céljaikért. Hiszünk és akarunk! Hisszük, hogy a pártközi megegyezés értelmében valóban egyetlen párt sem szervez külön ifjúsági mozgalmat, de minden párt bennünket támogat. Akarjuk, hogy így legyen, mert a magáratalált magyar ifjúság le fogja sodorni az élet színpadáról azokat, akik még egyszer rabigába akarják hajtani és dicstelen halálba kergetik. Akarjuk a munkás, paraszt és tanuló ifjúság egyesítését, amely igenis lehetséges! Az ifjúság között csak erőszakolt válaszfalak lehetnek, amelyeket szándékosan állítottak fel, hogy erőinket megtörjék és helytelen célokra használják fel. Hisszük, hogy ez a magyar ifjúság, ha egyszer igazán összefog, mindent és mindenkit elsodor, aki és ami nem hajlandó a jobb és szebb jövőt szolgálni. Nem csak lenni, hanem élni akarunk ezen a világon, mégpedig a legszebb életet, a szolgálatot. így jelentkezünk és hisszük, hogy a Vezetőségnél megértésre és támogatásra találunk, önmagát szolgálja, aki az ifjúságot segíti! Sorainkból kerülnek ki városunk és nemzetünk vezetői és mi azt akarjuk, hogy a salgótarjáni ifjúság példa legyen minden időkben mindenki előtt. így legyen! Surányi Elvira s.k. titkár Kenéz Ferenc s.k. elnök