NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN 4. / Tanulmányok (2003)
Összefoglaló a kötetben szereplő tanulmányokról
ÖSSZEFOGLALÓ a kötetben szereplő tanulmányokról Az évezred első magyar népszámlálása szakmai kérdéseiről az OTKA támogatásával kötetsorozatot indítottunk. A sorozat célja a népszámlálási múlt és jelen összehangolásával összefüggő kérdések tisztázása, a lehetőségek felmérése, valamint az előkészítés, a felvétel és a feldolgozás tapasztalatainak előzetes összegzése. Az első három kötetben közzétett tanulmányok a 2001. évi népszámlálással kapcsolatos elképzelések, javaslatok ismertetésére irányultak. A sorozat negyedik kötetében szereplő tanulmányok - mivel összeállítására az adatfeldolgozás előrehaladott fázisában került sor, amikor a legfontosabb alapadatok már megjelentek vagy közvetlenül megjelenés előtt álltak - nagyrészt az összegzés, a tapasztalatok levonásának igényével készültek. Ennek megfelelően a negyedik kötet tanulmányainak egy része kapcsolódik az előző három kötetben ismertetett elképzelésekhez, azok részbeni vagy teljes megvalósulásáról is beszámolnak, illetve az elképzeléshez képest a végrehajtás során a módszer szükségszerű módosulásának, esetleg meghiúsulásának okaival foglalkoznak. Az egyes témák legfőbb eredményeinek bemutatása a következő kötetre vár. A kötetben szereplő tanulmányok a következő témákra terjednek ki: - területi előkészítés; - a népszámlálás térképészeti és térinformatikai fejlesztései; - állampolgárság, nemzetiségi kötődés, vallás; - a népesség megélhetési forrására és foglalkoztatottsága; - a háztartások és a családok összeírása; - a népszámlálás adatközlései; - a népszámlálások kommunikációja; - a népszámláláson alapuló reprezentatív megfigyelések lehetőségei. Összefoglalónknak e kötetben sem célja a tanulmányok tömör ismertetése és értékelése. A tanulságok levonását ezúttal is az Olvasóra bízzuk. A kötetben a tanulmányok sorrendjét nem az abban tárgyalt téma fontossága vagy a felvetett téma vizsgálatának mélysége határozta meg, az egymásutániság semmilyen értékítéletet nem fejez ki. Ezúttal is igyekeztünk a népszámlálás 17