NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN 3. / Tanulmányok (2000)
Erdei Virág - Sánta József: A statisztikai adatok védelmének nemzetközi szabályozása, módszertani kérdései
utóbbihoz szükség van egy lineáris programozási szoftverre is, ami kereskedelmi áru. Szintén kereskedelmi szoftver az ACS, mig a GHQUAR beszerzéséhez az észak-rajna-vesztfáliai statisztikai hivatallal kell tárgyalni. Az ÁRGUS rendszert a KSH-ban hamarosan üzembe helyezzük, egyelőre tesztelési céllal, az USBCSUP szoftver beszerzését pedig elindítottuk. Az ÁRGUS szoftvert az Európai Unió támogatásával a már korábban említett Statistical Disclosure Control (statisztikai felfedés ellenőrzés) projekt keretében fejlesztették ki, hollandolasz együttműködéssel. A holland statisztikai hivatal munkatársai voltak felelősek az interfész kidolgozásáért és a rendszer fő funkcióinak részeiért. A szoftvernek jelenleg két verziója van: a mü-ARGUS mikroadatok kezelésére, míg a tau-ARGUS táblák kezelésére alkalmas. A német vizsgálat mellett a katalóniai statisztikai hivatal is tesztelte a rendszert, és megállapították, hogy a teszt kielégítő volt. 245 ezres állományra a rendszer gyors volt, azonban azt is megállapították, hogy a sebesség a táblák dimenzió számával (5 fölött) drasztikusan csökken. A rendszer jelenleg használatban van az angol és holland statisztikai hivatalokban, valamint számos egyetem teszteli. A szoftvereken további fejlesztéseket végeznek a hollandok, elsősorban a gyakorlati és számítástechnikai kérdésekre koncentrálva. 2.3 Egy érdekes adatvédelmi megoldás a 2001-es angol népszámlálásnál 5 Rekordcsere a neve annak a lehetséges megoldásnak, amit az angol statisztikai hivatal az adatfelfedés elleni védelemre tervez a cenzusnál. Az angol népszámlálási hivatal is kötelezettséget vállalt, hogy a népszámlálás során gyűjtött adatokat csak statisztikai célra használják és semmiféle olyan adatot nem hoznak nyilvánosságra, amely által az egyén azonosítható. Az előző népszámlálások során az adatvédelem számos technikáját alkalmazták. 1991-ben ezek a technikák következetlenségeket eredményeztek a kisterületi statisztikák - ahol a védelmet alkalmazták - és a nagyobb területek között, ami nem kívánt védelmet. A felhasználók ugyanakkor következetes és „rugalmas" adatokat igényelnek. Ahhoz, hogy a hivatal megfeleljen ezeknek az elvárásoknak, amellett, hogy védi, a közzététel előtt át is formálja az adatokat. Ez a fejezet egy ilyen - táblázás előtti - (pretabulációs) technika előzetes eredményeit mutatja be. A technika adatok, rekordok cseréjén alapul. 5 Record swapping - A possible disclosure control approach for the 2001 UK Census, Joint ECE/Eurostat Work Session on Statistical Data Confidentiality, Thessaloniki, 1999. 173