NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN 2. / Tanulmányok (1999)

Farkas János - Kovács Marcell: Az épület- és lakásösszeírások fogalmi rendszere és gyakorlata. A lakásállomány-továbbvezetés módszere, folyamatos lakásstatisztika

Az ismérvek pontosabbá, szakszerűbbé válását jelezte a háztartásfő („a lakás feje") lakáshasználati jogcímének tudakolása. A ma használt fogalomhoz közelebb álló kérdésfeltevés és a válaszlehetőségek (háztulajdonos, háztulajdonos családtagja, öröklakás-tulajdonos, főbérlő, házfelügyelő, egyéb természetbeni lakás, vagy: ...) a korábbi, családi állással kapcsolatos jelentéstől elszakadva jellemzik a lakáshasználat módját. A budapesti összeírás nemcsak a lakott, hanem valamennyi épületre kiterjedt, és a az egyéb, nem lakás céljára használt bérlemények - üzletek, műhelyek, irodák, garázsok és egyéb gazdasági célra létesített helyiségek - összeírása is megtörtént. A háborús károk pontos felmérését célozta, hogy az 1949. évi népszámláláshoz ismét teljes körű épület-összeírás társult. A lakásul szolgáló épületek adatainak felvételére a házi gyűjtőív ez alkalommal az eddigi legrészletesebb formában, a tetőszerkezet anyagára (fa, vas, vasbeton), az épület, valamint az abban összeírt lakások és azok szobáinak állapotára (épen maradt, könnyebben sérült, súlyosan sérült stb.) és a helyreállítás megtörténtére (nem volt rá szükség, megtörtént, folyamatban van stb.) vonatkozó új kérdésekkel kiegészítve került felhasználásra, a legfontosabbakat ezek közül természetesen a házigyüjtrőívre is felvették. Az országos felvétel fontos újítása volt a „Lakásív" bevezetése, ami a fővárosihoz nagyban hasonló formában, annál két kérdéssel szűkebb terjedelemben tudakolta az épületben található lakások adatait. A teljes körű, minden épületre kiterjedő adatfelvételt, ami nemcsak az épületek számát, hanem a legfőbb épülettel kapcsolatos információkat (cím, tulajdonos, rendeltetés, jelleg, gazdasági helyiségek száma és használati célja, az épület magassága, alapterülete, alapozása, falazata, tetőszerkezete, tetőfedése stb.) is tartalmazta, egy új nyomtatványon, az ún. „Épületlajstromon" településenként és számlálókörzetenként gyűjtötték. Az 1960. évi népszámlálás leglényegesebb újítása az volt, hogy a lakásadatok felvétele a személyi adatokkal együtt, egy hatalmas méretű (A/2-es) „Összeíróíven" történt. Miután a személyek összeírására lakásonként, lakóegységenként került sor, célszerűnek látszott egy lapon szerepeltetni egy lakás és a hozzá tartozó személyek adatait. Az ésszerű elgondolás a gyakorlatban számos nehézséghez vezetett. A kérdőív a mérete miatt nehezen volt kezelhető, és nem volt megoldható a munka meggyorsítása érdekében a személyek és a lakások adatainak egyidejű, egymástól függetlenül történő feldolgozása sem. 62