NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN 2. / Tanulmányok (1999)

Farkas János - Kovács Marcell: Az épület- és lakásösszeírások fogalmi rendszere és gyakorlata. A lakásállomány-továbbvezetés módszere, folyamatos lakásstatisztika

lakásviszonyok alakulásának megismeréséhez e felvételek is hatékonyan hozzájárulnak, a klaszszikus értelemben vett, az állami statisztika 130 éves hagyományait is figyelembe vevő értelemben ott kell meghúznunk a lakásállományi statisztika határait, ahol a felvételek még országosan reprezentatívak, tehát amelyekből a magyar lakásállomány egészének állapotára, a magyar lakáshelyzet alakulására vonatkozó, arra érvényes következtetések levonásához megbízható adatok nyerhetők. Sok vita van arról, hogy ehhez mekkora mintára van szükség, illetve, hogy az országos átlagokon kívül még milyen országrészekre, településtípusokra, vagy éppen kisebb társadalmi csoportokra, speciális helyzetű rétegekre vonatkozó következtetések levonására is alkalmas mintát kell minimálisnak tekinteni. Természetesen - amennyiben elfogadjuk az országos reprezentativitást mint alapigényt - az egyre kisebb megfigyelési egységgel arányosan kell a mintát növelni. Ebben a kérdésben most csupán annyiban szükséges állást foglalni, hogy hol húzódnak a klasszikus értelemben vett lakásállományi statisztika határai. Fogadjuk el azt a korábbi definíciót, miszerint a lakásállományi statisztika országosan érvényes megállapítások levonására alkalmas adatbázison készülő, döntően lakossági megkérdezésen alapuló teljes körű vagy reprezentatív felvétel. Amennyiben a felvétel reprezentatív, úgy a magyarországi adottságokat figyelembe véve (településszerkezet, demográfiai összetétel, lakásállomány szerkezete, minősége stb.) 0,5 és 1 százalékos minta tekinthető alsó határnak, a mikrocenzusok 2 százalékos mintája már - néhány speciális témakört leszámítva - csaknem minden lényeges országos és településtípusonkénti, társadalmi csoportonkénti összefüggés levonására alkalmas. A felső határ, amelyen felül már csupán a teljes körű felvétel hoz érdemben többet, valószínűleg az 5 százalék körül mozog, bár ennek megerősítéséhez számításokra lenne szükség. Mindenesetre az 1990-ben alkalmazott 20 százalékos minta már bizonyosan jóval felette van a - költségek szempontjából is - optimálisnak mondható méretnek. Az eddig elmondottakat foglalja össze röviden a következő oldalon lévő táblázat. Itt kell megemlíteni, hogy elvben létezik a lakásstatisztikának egy harmadik fajtája is, amely ötvözhetné a két módszer előnyeit, nevezetesen évente vagy sűrűbben szolgáltatna széleskörű adatokat a lakásállományról és a benne élő népesség összetételéről. Ez egy olyan lakáskataszter lenne, amely a népesség-nyilvántartáshoz hasonlóan, folyamatosan regisztrálná a lakásállomány állapotában, minőségében beállott változásokat, és ezeket az adatokat együtt tartaná nyilván a lakásokban élő népesség fő jellemzőivel. Voltak bizonytalan kezdeti kísérletek ennek létrehozására mind a hetvenes, mind a nyolcvanas években, de úgy tűnik, akkor a techni54