NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN / Tanulmányok (1998)
Illés Sándor - Nagy Orbán: A vándorlások vizsgálatának lehetőségei a 2000 körüli népszámlálás és a kapcsolódó adatfelvételek során
nak is. Célszerű lenne a városok agglomerációját a megyén belül mint egy kisebb egységet kezelni. Magyarország népességének több mint egyötöde a fővárosban és környezetében él. Tekintettel arra, hogy a főváros népességszámának az elmúlt száz év alatti alakulásában döntő szerepet játszott a vidékről való beköltözés, ezért célszerű lenne ezt a területet kiemelten kezelni. A rekordkiegészítésekben pontosan meg kellene jelölni a főváros határához közvetlenül csatlakozó települések körét, továbbá az ezt körülvevő külső agglomerációs gyűrű településeit. Ezzel párhuzamosan Budapest területén belül is külön kell választani az úgynevezett Kőbánya nélküli kis-budapesti részt a fővároshoz hozzácsatolt peremkerületektől. A fővárosba történő bevándorlás általában a pesti oldal külső kerületeibe irányul. A már megtelepültek pedig a külső, főleg a jobb levegőjűnek tartott budai oldal irányába vándorolnak tovább. Összegezés - következtetések A területi népességszám változásának egyik fő faktora a vándorlás, ezért a népességszám módosulásai magyarázatának kialakításához célszerű ezt a jelenséget is tanulmányozni. A vándorlások mérésének azonban már nem ez a fő célja. Manapság a vándorlók vizsgálatánál a kibocsátó és fogadó területekre gyakorolt hatások kitapintásán van a fő hangsúly. A hagyomanyok ápolása, az idősorok folytatása és a nemzetközi összehasonlíthatóság érdekében a népszámlálás alapprogramjába az alábbi kérdések szükségesek: - születési hely, - az előző népszámláláskon lakóhely, - az egy évvel ezelőtti lakóhely, - a jelenlegit megelőző lakóhely és a költözés időpontja. A fenti adatok alapján egyedülállóan hosszú idősorokat lehet előállítani, melyek segítségévei talán tartós tendenciákat - esetleg ciklusokat - lehet fölvázolni. A vándorlási vizsgálatokat elsősorban az állandó lakóhely változásaira érdemes elvégezni, mert a lakosság tartós mozgásának irányát elsősorban ez a kategória jellemzi. Az ideiglenes vándorlás megfigyelése - amennyiben a népszámlálás nem veszi fel a programjába valamennyi lakóhely összeírását - az eszmei időpontban legfontosabbnak tartott tartózkodási helyre szorítkozzék. Ennek a feldolgozását főleg a munkába vagy iskolába járás helyével összefüggésben kellene vizsgálni. 68