NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN / Tanulmányok (1998)

Illés Sándor - Nagy Orbán: A vándorlások vizsgálatának lehetőségei a 2000 körüli népszámlálás és a kapcsolódó adatfelvételek során

ne egészíteni az országok belső közigazgatási alakulataival, önálló országrészeivel, tartományai­val, megyéivel, függetlenítve ezeket a pillanatnyi politikai döntésektől. Ma a világon becslések szerint mintegy negyven olyan országrész, tartomány van - Quebec-től Skócián, Észak­Írországon és Észak-Olaszországon át Oroszország különböző részeiig - amelyben jelentős önállósodási törekvések vannak és ha ezeket a kisebb részeket most külön kóddal látjuk el, eset­leg a későbbiekben is hasznát vehetjük. (Milyen jó volna ma, ha a múltban például a Szovjetuni­ót, Jugoszláviát vagy Csehszlovákiát tagországok szerint rögzítettük volna!) Magyarország geopolitikai elhelyezkedéséből adódóan célszerű volna az országgal hatá­ros államokat egészen településszintig külön kódolni azért, mert nem közömbös, hogy például a Romániából betelepülő Marosvásárhelyről vagy Bukarestből, illetve a Szerbiából betelepülő a Vajdaságból vagy Szerbia más területéről érkezik hozzánk. A korábbi felvételek alkalmával külön kódként használták „az összeírás helyével azonos" fogalmat. Ennek célja az volt, hogy sem a felvételkor, sem a kódoláskor a településen belüli költözés esetén ne kelljen beírni, illetve kikeresni a település nevét. Ez a fogalom a feldolgozások során több ízben keveredik az egyáltalán nem költözött személyek meghatározásával. E problé­ma a későbbi munkafázisokban újabb átkódolásokat tett szükségessé. Ezt az egyszerűsítést a továbbiakban is meg lehetne tartani, de a rögzítéskor automatikusan az adott település kódjára változtatni, természetesen mindenkor megkülönböztetve a lakásukat nem változtatókat a lakóhe­lyet nem változtatóktól. 6.2 Rekordkiegészítések A rögzítési technológiától függően - azzal együtt vagy azt követően - a vándorlási ada­tok értékeléséhez szükséges néhány új kiegészítő mező képzése a település kódokból, illetve a vándorlással összefüggő más adatokból. Természetesen a település kóddal kapcsolatos kiegészí­téseket valamennyi megfigyelt lakóhelyre egységesen kell elkészíteni. A táblázatok könnyebb elkészítéséhez feltétlenül szükséges Budapest és a megyék egé­szére való hivatkozási lehetőség; külföld esetén a „szomszédos ország", Európa többi része es más világrészek összefoglaló megjelölése. 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom